Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám - Kolakowski, Leszek: Istenről, a természetről, a babonáról és a szentekről (Pályi András fordítása)

Tarsusi Páltól kezdve; bűneiket tehát azzal kellett levezekelniök, hogy kiemelkedő szolgálatokat tettek Istennek és az embereknek. A csodákra azért volt szükség, mert az, hogy valaki szent életet él, nem tekinthető csalhatatlan ismertetőjegynek; hisz olyan bűnöket is elkövetünk, amelyeket mások nem látnak, ám amelyek ugyancsak megnehezítik bekerülésünket az üdvözültek körébe; a csoda azonban, amelyet Isten művel a szent közbenjárása, szemlátomást Isten tanúságtételével hitelesíti a szentséget.

Ez mind ismerős mindnyájunknak, ezúttal azonban egy ennél sokkal tisztázatlanabb dologról szeretnék beszélni - a világi szentségről, ha szabad így kifejeznem magam. Magától értetődik, hogy azok, akiket az egyház szentté avatott, mind tagjai voltak az egyháznak. De ez nem zárja ki, hogy a római egyház keretein kívül is keressünk szenteket, akik más hitet vallanak (vagy semmilyet sem), sőt talán nem is istenhívők. Kiket szoktunk hát szentnek nevezni?

Nyilván könnyebb megmondani, ki az, aki biztosan nem szent, amire ezernyi kézenfekvő ismertetőjegy közül engedtessék meg nekem csak egyet említeni: biztosan nem szent az, aki szentnek tartja magát. A szentek bűnösöknek tekintették magukat, távol állt tőlük a gőg, hogy elteljenek önnön tökéletességükkel, s ami jót tettek, azt nem a látszat kedvéért tették. Az egyház szentjei közt a legkülönbözőbb rendek és mesterségek képviselői is megtalálhatók: tanultak és tanulatlanok, a pápától és a királytól a koldusig és a parasztig ilyen is, olyan is, s ugyanez elmondható a világi szentekről. Bizonyos foglalkozások azonban számottevő nehézséget jelenthetnek. A hagyomány szerint Mária Magdolna, mielőtt Jézussal találkozott, a világ legősibb mesterségét űzte, ám az e mesterségből élő nők koránt sincsenek eleve kizárva a megváltás művéből; bizonyára akadnak köztük olyanok, akiknek nincs más választásuk, ha enni akarnak adni a gyereküknek, s az irodalomban több az együttérzés irántuk, mint a megbélyegzés. Az sem lehetetlen tehát, hogy akadnak köztük szentek. Léteznek azonban valóban ocsmány foglalkozások, amelyekről nehéz lenne ilyesmit állítani: például a kábítószer-kereskedő, a pedofll szexuális szórakozások szervezője vagy a zsaroló. Az ilyeneknek igazi lelki keresztségen kell átesniük, igazi damaszkuszi utat bejárniuk és hosszan vezekelniük, hogy bekerülhessenek a szentek társaságába.

Ha a szentség világi kritériumairól beszélünk, nyugodtan eltekinthetünk azoktól a kérdésektől, amelyeknek csak a teljes értékű vallási tapasztalat ad értelmet, tehát nemcsak a csodáikról, vagyis azoktól az eseményektől, amelyek csodálatosságát bárki szemtanú hitelesítheti, anélkül, hogy meg kellene hazudtolnia az értelmét, hanem az istenszolgálatnak az emberek szolgálatától eltérő formáit is, mint amilyen az imádság, az önsanyargatás vagy az istenség mibenlétéről való elmélkedés. Nem akarjuk tagadni ezeknek az eljárásoknak se a hasznát, se a valódiságát, csak éppen zárójelbe tesszük őket. Abban, ami ezek után marad, máir nincs semmi különbség a világi és a vallásos szentség között. így azt nevezzük szentnek, aki egész életét és minden erejét mások önzetlen szolgálatára igyekszik fordítani, aki mindenben önzetlen, csak jót tesz és csak jóban részesít másokat. A világi értelemben vett szent azért cselekszik így, mert úgy gondol a többi emberre, mint gondoskodásának, barátságának és szeretetének kizárólagos tárgyára, a vallási értelemben vett szent ezenkívül Isten parancsolataihoz is tartja magát és át akarja adni magát Istennek, ám ha tényleg rászolgál a szent névre, akkor ő is a többi embert kívánja szolgálni, s nem csupán eszköznek tekinti őket, hogy általuk Istent szolgálja. És egyik is, másik is mentes a gyűlölettől.

Mondhatnánk azonban, hogy hiába van meg a legjobb szándék a cselekvésben, az ember könnyen tévedhet arra vonatkozólag, hol és miből születik a jó, s mindnyájan ismerünk eseteket, amikor a legjámborabb szándékok rosszra fordultak. Nyilván megesik az ilyesmi nem egyszer, de ha az erőteljes jószándékhoz társul az az erős akarat, hogy ne csapjuk be magunkat, akkor a tévedéseink, melyek továbbra is le72