Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Kolakowski, Leszek: Istenről, a természetről, a babonáról és a szentekről (Pályi András fordítása)
és a pazarlásával védekezik az elpusztulás ellen; az élet mindenhova befurakszik, ahová csak tud, mint Teilhard de Chardin írta. De gyakran, anélkül, hogy az efféle hasznosságra gondolnánk, egyszerűen lenyűgöznek bennünket a természet különféle csodái, akár a holt természeté is, valósággal rabul ejt a bája, és megelégedéssel tölt el bennünket, hogy a természet épp olyan, amilyen, s hogy mi hozzá tartozunk, még ha alkalmasint harcba is szállunk közömbös pusztításaival. Ilyenkor felfedezzük az istenség nyomait a természetben, bár fogalmunk sincs, valójában miféle kapcsolat lehet e nyom és a természet feltételezett teremtője között. Nehéz lenne tehát megindokolnunk a természet iránti öncélú, feltétlen tisztelet parancsát, mégsincs semmi rossz e tiszteletben, és nem mond ellent a józan észnek. Épp ellenkezőleg. Úgy tűnik, általa is közelebb kerülünk saját emberi mivoltunk megértéséhez. A babonákról Ritka az az ember, aki kész kijelenteni magáról, hogy babonás, noha mindnyájan olyan jelek, hiedelmek és gesztusok közepette nevelkedtünk, amelyeket babonáknak szokás nevezni, ráadásul félig-meddig hiszünk is bennük, igaz, ezt a hitet aligha nevezzük nevén. Olvastam valahol egy anekdotát, amelynek a hitelességéért nem kezeskedem, de igen mulatságos és jól megvilágítja a kérdést. A történet szerint Niels Bohrnak, a század egyik legnagyobb fizikusának patkó díszelgett az ajtaján, s amikor egy ismerőse megkérdezte, mi a csoda az, így felelt: „Ez állítólag szerencsét hoz.” „Jó, de te, a fizikus, nem hihetsz ilyen babonákban” - háborgott az ismerős. „Persze, egyáltalán nem hiszek benne - magyarázta Bohr -, de állítólag azoknak is szerencsét hoz, akik nem hisznek benne.” A babona meghatározását illetően nincs közmegegyezés. A nagy katolikus teológus, Karl Rahner azt mondja, a babona az Isten előtti hódolat majmolása, Istenhez méltatlan formában, azaz a babonás ember úgy akarja kikényszeríteni az isteni segítséget vagy a jövő ismeretét, hogy holmi formulákba és rituálékba helyezi bizalmát; mint amikor bizonyos, korántsem isteni eredetű erőket vallási kultusszal övezünk. Az egyház nemegyszer megbélyegezte a különféle babonákat vagy azt, amit babonának tartott; e tekintetben megkülönböztetett szerep jutott az asztrológiának, hisz az azt sugalmazta, hogy mind az egyéni sorsok, mind a nagy történelmi események a csillagok vak, mintegy természeti hatalmától függnek, amely ugyan céltudatosan működik, de nem Isten akaratát tükrözi. Újabban a spiritiszta szeánszokat is gyakran minősítette babonának, és általában így járt el minden olyan próbálkozással, amely a holtak leikével való kapcsolatteremtésre irányult; miközben az e téren tapasztalt megmagyarázhatatlan eseményeket az ördög mesterkedésének tekintette. Az ördögben és az ördög hóbortjaiban való hit nem számít babonának, hisz ilyesmiről az írásban is szó van; viszont azoknak a technikai manővereknek, amelyek segítségével egyesek megpróbálnak érintkezni a holtakkal, nyomuk sincs az írásban (a Mózessel és Illéssel társalgó Jézus nem ennek a példája). Mindennemű jóstechnika is, noha bőséggel van ilyen, megbélyegzésben részesült, hisz a jövendőmondás csak a prófétáknak adatott meg, akik nem a saját, hanem Isten hangján szóltak. Kálvin nem kertel: ha Isten igéje irányít bennünket, az igazi hit útját járjuk; ha viszont más vélekedések nyomába szegődik az ember, az mind babona. A keresztény hit- és szokásvilágban a babona ismérvei elég világosak. A racionalizmus és az úgynevezett tudományos világnézet hívei viszont minden vallásos hiedelmet babonának tartanak, legyen szó Istenről, örök életről, a szentségek erejéről, a csodákról, a próféciákról vagy Jézus istenségéről. Ennek az lehet az oka, hogy egyet68
