Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Németh István: Miért nincs kiscsikó Hegyesen?
S ennek a csakugyan pénztelen, kifosztott „népnek” kellene most eltartani a faluba telepített katonaságot, dörmögi valaki, földre sütött szemmel. Immár csak másfél év hiányzik ahhoz, hogy befejeződjék a huszadik század. Mit hord a méhében ez a másfél esztendő? Vasútállomás... Kopott, szomorú, szolgálaton kívüli vasútállomás. Már be kellett volna futnia a szabadkai személynek, a sínpár mellé állva kémlelem a messzeséget. Mellettem egy vasutas meg egy katona beszélget. A katona meséli:- Él innen nem messze egy nagybátyám, az a mániája vagy hobbija, hogy minden eladó földet fölvásárol a falu határában. Mondják, hogy már a fele határ az övé. Senki se tudja, honnan van annyi pénze, az övé már a volt szövetkezet komplett gépállomása is. Tizennégy traktorról beszélnek az emberek. Nemcsak a szabad földeket vásárolja föl, hanem a környék összes istállótrágyáját is. Vannak emberei, fizet nekik, mint a köles. A fél falu csak neki dolgozik. Óriási sefteket csinál, minisztereket vendégel meg, nagy lakomákat csap. Tíz évvel ezelőtt semmije se volt, ma ő a környék leggazdagabb embere. Arra messze, ahol a nap lenyugszik, a volt Welker-tanyát fürkészem. Vele szemben volt öregapám három holdja. Vagy három lánca? A Welker-birtokot száz holdakban mérték. Aratáskor arról a tanyáról hordtam a vizet fekete kőkorsóban. A korsó nyolc literes volt. Naponta ötöt fordultam, ennyit ivott meg az öt arató, fejenként nyolc liter vizet. A beütött kalap tetejébe löttyintve persze kapott valamit a bennünket kísért kutyus is. Jobbra téved a tekintetem a hosszú, széles völgyben, a Dudás Kálmán-féle tanya irányába; bánom, hogy mind ez ideig nem kerestem fel a helyet, ahol a költő gyerekkorában élt és diákkorában vakációzott. Legalább egy fényképfölvételt megérdemelne az a tanya, vagy ha már romokban áll, legalább a romjai. Megboldogult öcsémmel tervezgettük, hogy egy nap bejárjuk ennek a fenséges, széles völgynek, a Kaszálónak minden zegzugát, akkor talán érintettük volna a Dudás Kálmán-féle tanyát is. A katona nagybátyja, ha ebben a faluban élne, már bizonyára felvásárolta volna ezt az egész, Bajsáig húzódó Krivaja- völgyet.- Én nem tudom, mekkora az a száz hold, sosem éltem falun azonkívül, hogy most itt vagyok szolgálatban, meg arról sincs halvány gőzöm sem, mekkora lehet ez a trágyarakás, amit a földje végére összehordatott a nagybátyám - folytatja a katona. Néha, hogy ne legyen feltűnő, végigsaccolom a vasutast meg a katonát. A katona olyan, mintha egy orvosnövendéket bújtattak volna angyalbőrbe, a vasutas, jó ötvenes férfi, a saját egyenruhájába, s tartósan sunyi ábrázatába bújva.- Gondolom - állapítja meg bölcsen a vasutas -, akkor az már egy nagy hegy lehet. Az a trágyarakás.- Volt! - rikkant fel a katona; hangjában egyszersmind káröröm és dicsekvés. Úgy teszek, mintha megtántorogtam volna, mintha hátratántorogtam volna, majd mint gyermekkoromban, lehajolok a sínre, meghallom-e benne a vonat távoli dübörgését. A vasutas megmosolyog, a katona egy percre elnémul. Föltápászkodom, beállók a sínpár közé, onnan fürkészve azt a távoli pontot, ahol a vonatnak kell felbukkannia.- Széthordták? Széthordták a trágyahegyet? - kérdezi a vasutas.- Eltűnt! Úgy eltűnt, mintha ott se lett volna! 45
