Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám - Solymosi Bálint: Városmajori hónapok, 1993

VI

(A zöld kaszt)

Mi dolgozik, az a zöld, a király a Városmajor falombjai közt; merülne el a fekete, a tört alattvalószín-, (csak legyen viszály!) az otthonába, mit már el nem ér az önmagát itt visszaálmodó.

(Talán erről semmit nem is tudó.)

Hanem majd egy tányérnyi színfehér elég lesz ahhoz, hogy nevetségessé legyen mind a tény és mind ő maga,

„trillázva sok kis semmi nyíllana”, megint mi lesz -, lesz érinthetetlenné!

Tatort alap? -, a fű kinő utána, s az elme enged, nincs mi volna nála.

VII

(Az idol)

Valami fény aktív lesz, elvakít, de úgy azért, hogy jut is, marad is a színen annyi abból, mi hamis, hogy jól lásd, nem engesztelhet ki itt...!

Egyet tudsz, haragod az múlhatatlan.

„A testem nem tévedhet...” Idáig jutsz az olvasásban. A megoldásig a fájdalom vinne, mi óhatatlan kudarc -, istenigazán nem vezetne eredményre, a fájdalom, ezúttal, csak önként munkavégző se... (Múlttal nem helyettesít 'nél semmit e versbe!)

Szóval szerelmed nem akar szakít 'ni. Elbaszott színész, jól be kéne állni!

VIII

(Földközel)

Közel, közelebb egyre már a föld;

'hogy nem fordulsz meg, minek, meg se térülsz, kinek, tehát csak észveszejtőé vénülsz, hinnéd, az ember ilyesmire nem költ.

Vagy annyiba vagy amennyibe' vagy.

Nem mondod komolyan, nem egy vidám helyzet, csak rajtad üt e korsirám...!

Mint egy korsó spirituszban az agy 31