Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám - Balázs Attila: Mementó, sztrapacska!

RENDŐR: Hát nem is... (Bizalmasan) A lényeg az, nem látott-e itt véletlenül egy férfit?

SZINDBÁD: Láttam többet is.

RENDŐR: De ennek sakktábla van a hóna alatt.

SZINDBÁD: A vízparton igen. Ott láttam, errefelé mostanság nem.

RENDŐR (enyhültén): Rendben. Kimegyek a vízpartra. Valami mérgezett hullát jelentettek onnét. Azért kérném szépen, tartsa nyitva mindkét szemét. Rendben? Elsősorban a maga jól felfogott érdekében. Tartsa nyitva. Oké?

SZINDBÁD: Oké. Tartom.

Rendőr el.

SZINDBÁD: Eh, méghogy a nevem. Nekem már nincs is olyanom!

NŐI HANG (csábítón): Szindbád!

SZINDBÁD: Ugye, nem látod a Gubót?

NŐI HANG: Nem.

SZINDBÁD: A fene egye meg! Elszaladt ettől a rendőrtől.

NŐI HANG (csodálkozva): Melyik rendőrtől?

SZINDBÁD (dühösen): Vak vagy!

NŐI HANG: Tudod mit? Azt hiszem, lassan elegem van belőled.

SZINDBÁD: Menj a fészkes fenébe!

NŐI HANG (sértődötten): Nem kell kétszer mondani.

Szindbád legyint, mint az iménti rendőr, aztán mérgében felpattan a padra, onnan füttyög, üvöltözik Gubó után. Kirántott gumibottal visszarohan: a rendőr.

RENDŐR: Le a pádról, koszlott kapcabetyár! Különben megcsókolod ezt.

Suhog a botjával, lekaszál pár művirágot Szindbád körül, aki ijedtében visszaül a helyére. Összehúzza magát. A rendőr megcsókolja a gumibotját, el.

SZINDBÁD (merengőn): Ez meg melyik sötét bugyrából ugrott vissza a történelemnek? De nézzek csak magamba.

Szindbád önmagába néz. A parkban tavaszi tombolásukat végzik a madarak. Szemrevaló, aligszoknyás ifjú hölgy lépked be, ledér modellként illeg Szindbád előtt. Körbeforog, megállapodik. Szindbádra kacsint, csípőre tett kézzel.

GLÓRIA: Nos, van kedve?

SZINDBÁD (lógó orral): Hát úgy nézek én ki?

A lány elfintorodik, szúrós állal indul kifelé, de visszaszól.

GLÓRIA: A művészi nevem Glória. Ha meggondolja magát, érdeklődhet.

A lány el. Szindbád ropogtatja az ujjait, kinyújtózik.

16