Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11. szám - Vekerdi László: Matematika-haza (A Természet Világa - Természettudományi Közlöny 129. évfolyamának matematika-különszámáról)

szerzőgárda sokféle virtuozitásának egymást erősítő összhangot adnia. Meg persze azért, amiről az Utószóban vall: „Evek óta álmodoztam erről a kötetről. Az utolsó pillanatig alakítgattam, csiszolgattam.” így kerekedhetett ki a keze alól a magyar matematika szép képe, egy határoktól mentes hazáé, ahol a zord időkben is otthonra, bár olykor tragikus sorsra, talált a gondolat.

A Természettudományi Közlöny nagy hagyományainak megfelelően - a Közlöny mindig elsősorban a középiskolai tanárokra és kiváló diákjaikra számított - ez a kötet is kellő súlyt helyez a matematika középiskolai - „oktatására”, írnám, ha nem lenne az amit a kötet bemutat, sokkal de sokkal több annál, amit általában „oktatáson” értünk. Beszéljünk inkább Oláh Vera Középiskolai Matematikai Lapokat és történetét bemutató cikkének címével Magyar csodáról, abban az értelemben, ahogyan cikke végén írja: „A matlap léte, csodája egyik összetevője a magyar titoknak: hogyan lehet, hogy egy kis ország annyi zseniális természettudóst adott a világnak.” Hasonló lapot ugyanis sehol a világon nem sikerült összehozni. Itt viszont átvészelt minden zord időket, s a második világháború és az azt követő keserű „béke” tragédiái után és közepette is sikerült újraindítani, amint az újraindítok egyike, Surányi János beszámol róla. „A folyóirat első, úgynevezett mutatványszáma 1893-ban jelent meg. Mindkét világháború miatt néhány évre megszűnt, és mindkettő után akadt, aki újraélesztette.” Ezt Oláh Vera, a jelenlegi főszerkesztő írja, s így folytatja: „Ez önmagában is csoda: kevés, egy évszázada alapított újság működik ma Magyarországon, de olyan talán nincs is több, amelyik ugyanúgy, ugyanazt írja és mégis újat nyújt; havonta több ezren várják-sürgetik megjelenését.” A matlap ugyanis folyton újrateremti a maga közönségét. „A matlapon nevelkedettek egy része tudós lett, mások »csak« nagyon jó szakemberek, egyesek tanárok. Akik tanítványaiknak, gyerekeiknek újra kezébe adták a matlapot.” Természetes következmény vagy újabb szerkesztői bravúr (vagy mind a kettő), de a kötet 19 honi szerzője közül (Erdőst és Laxot is ide számítva) tizennégynek ifjonti fényképe ott található abban a válogatásban, amelyet a belső borító közöl a matlap legjobb megoldóinak táborából. S hogy a példa ma is milyen ragadós, mutatja Herczeg János cikke az Elet és Tudományban folyó A gondolkodás iskolájáról. „A rejtvényrovatok - írja - a legdemokratikusabb intézmények. Minden olvasójuk ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül, s ha eljut a megfejtéshez, átélheti »az igazság ugyanaz...« pascali élményét (miközben hétköznapjaink a sokféle igazság elfogadtatására szoktatnak).” De azt is megmutatja a cikk, hogy ugyanaz a megoldás többféle módon érhető el; a többféleség elemeinél beépül a matematikába.

És nem monolitikus építmény a matematika a csúcsain se. A kötetben tükröződő „megélt matematika” a magyar szerzők „élménybeszámolói” után közli befejezésül századunk tán legnagyobb hatású matematikai vállalkozásnak, a „bourbakizmus”- nak a történetét, érvrendszerét, eredményeit, érdemeit ismertető cikkek egy (kitűnően) válogatott csokrát, s utána az alapkérdések merőben másféle megközelítésével híressé vált amerikai matematikus, A. R. D. Mathias cikkét „Bourbaki tévútjai”-ról. Külön szépsége a szembesítésnek, hogy újra visszatérnek benne az „Egységes tudo- mány-e a matematiká?”-ból ismert „törésvonalak” csakúgy, mint a „deduktiv szigor” és a „ráérző” megoldások ellentétei. Ahogyan Csirmaz László írja „A titkosírás ma- tematikájá”-ról szóló, számelméleti alapkérdéseket és nem mindig meglapozott de bevált „protokollokat” mesterien keverő dolgozatában: „Az eljárások mögött sok és mély matematika rejtőzik. Legtöbbször pontosan tudjuk, melyek azok a mély és nehéz matematikai sejtések, amelyek megoldása után szorongásunk elmúlhatna: hátha ezek a tételek mégsem igazak, hátha csak légvárakat építünk. Az élet azonban gyorsabb tempót diktál, úgy tesz, mintha ezek a tételek már mind bizonyítva lennének, és ez az egész csak a matematikus népség fontoskodása. Bizonyára igazuk van: általában bebizonyosodik, hogy ott, ahol korábban a matematika lemaradt a gyakorlat

95