Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Pünkösti Árpád: Menekülés Rajk árnya elől (Péter Gábor perei a nyomok eltüntetésére)
Pünkösti Árpád Menekülés Rajk árnya elől Péter Gábor perei a nyomok eltüntetésére • • esztendeje, 1949. május 30-án tartóztatják le Rajk László minisztert, a politikai bizottság tagját. Vádiratát maga Rákosi Mátyás, a párt főtitkára készíti, s Sztálin hagyja jóvá. A perben három halálos ítélet születik, s utána a Szovjetunió majd az összes népi demokrácia felmondja szerződéseit az „imperialista bérenc” Jugoszláviával. A Rajk-perről ekkor hangzik el a pártvezér Rákosi Mátyás hírhedtté vált dicsekvése: „megvallom, sok álmatlan éjszakámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött”. Október 15-én kivégezték Rajkot és társait, s következtek az utódperek: a vezérkar, a volt szociáldemokraták, a pártfeloszlatók, továbbá családtagjaik, barátaik, ismerőseik letartóztatása, internálása, de inkább elítélése, esetleg kivégzése. A politika sorozatban gyártotta a teljesen alaptalan eljárásokat. Ezekben a perekben az ítéletek kizárólag kínvallatásra, de még inkább a „párt iránti oda- adás”-szülte önvádakra (pár esetben a látszatítélet és a gondtalan külföldi élet ígéretére) épültek. A párttörténetírás évtizedeken át próbálta elhitetni, hogy a konstruált perek Rajkék 1949-es bíróság elé állításával és kivégzésével kezdődtek, és 1953-ban egy csapásra megszűntek. A rendszernek - s különbségük ellenére Rákosinak és Kádárnak is - az volt az érdeke, hogy a visszhangos törvénytelenségeket időkorlátok közé szorítsák, fátylat borítsanak rá. Ám a fanatikus kommunizmusnak épp a tisztogatás, a leszámolás a megkülönböztető jegye. Az 1949-et megelőző, és az 1953 utáni időszak politikai pereinek többé-kevésbé volt valami magva, és ritkábban végződtek halálos ítélettel (kivételt jelentenek például az 1956-os megtorlás perei). Külön típus az 1953-as fordulatot követő időszak (Kádár-rendszerbe átnyúló) számos műpere. Ezekben a valódi bűnök titkolása volt az alapvető szempont. Prototípusuk a Péter Gábor és társai elleni eljárás. Míg Rajkék esetében az vezérelte a kihallgatókat, a bírákat, de még a vádlottakat is, hogy kiderüljön, hogy Tito és az imperializmus az „igazi bűnös”, a Péter-, majd a Farkas-perben az volt az irányelv, hogy mindenképp maradjon titokban, ki(k) helyett ítélkeztek felettük. Vagyis bűnátültetés folyt: a netán hihető legalacsonyabb szintre akarták áthárítani a felelősséget a törvénysértésekért, a politikai gyilkosságokért. Ezeknek a bűnöknek a létét akkor persze nem parlamenti bizottságok, nem is pártvizsgálatok derítették ki. Csupán (?) csak meghalt Sztálin és az új szovjet vezetés, a feszültséget enyhítendő, arra biztatta 1953 nyarán a magyar pártot, hogy rakjon némi rendet. Vessen véget a törvénytelenségeknek, s amint Berija fogalmazta: ítéljék el, hogy Rákosi beleavatkozott az ÁVH ügyeibe, utasításokat adott nyomozásra, letartóztatásra, verésre. Ezt ő párttestületek előtt önkritikusan be is ismerte - mert akkor még nem tudta, hogy időközben Berija is kegyvesztett lett, letartóztatták. 68
