Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Fried István: "Költőkirály" a/z anti-/modernitás antinómiái között
Fried István „Költőkirály” a(z anti-)modernitás antinómiái között Don Quijote ugyan hóbortos, de korántsem ostoba, amit persze maga a költő sem igen tudott előre. Tisztelete tulajdon komikai leleményének teremtménye iránt az elbeszélés során nőttön nő - ez a fejlődés talán a leglenyűgözőbb az egész regényben, sőt ez maga egy külön regény, s egybevág azzal, hogy az író egyre inkább becsüli magát a művét is... 7 1 (Thomas Mann: Hajóúton Don Quijotével) udta-e a szorgalmasan olvasó, olvasmányairól kötelességtudóan, a hajóút fordulataival egybekötötten beszámoló német író, hogy följebb idézett megállapítása egybe fog vágni a spanyol filológiai kutatás ama irányával, amely ugyan nem mondta ki tételesen, ám a „work in progress” elvét érvényesítve, azt sugallta, hogy a máig Levél a Főszerkesztőhöz Kedves Laci, arra kérsz, hogy írnék közös barátunk, Vekerdi László hetvenötödik születésnapjára amolyan köszöntőfélét, illetőleg az őt a „kutatás"-„méltatás” középpontjába helyező Forrás számba egy, munkásságával kapcsolatos értekezést. Az ilyen felkérést aligha könnyű visszautasítani, pedig „objektív” nehézségek azért adódnak. Mindenekelőtt az, hogy az ünnepelendő nagyon nem szeret sem ünnepelendő, sem ünnepelt lenni, dolgozni szeret, nem ragyogni, hanem használni, hogy már az általam több ízben idézett reformkori szóhasználattal éljek. Aztán az, hogy ezt már öt esztendeje megtettem a Tiszatájban; elolvasván Vekerdi László főbb műveit, megkíséreltem róla portré- vázlatot szerkeszteni. Megismételni magam nem óhajtom; amit Vekerdi László öt esztendeje végzett, természetesen nem holmi csekélység, egy következetesen végiggondolt szellemi magatartás valóban elismerést érdemlő megannyi dokumentuma. Hiszem azt, hogy tartósság a megkülönböztető sajátossága, s ez abból a minőségérzékből és minőségértelmezésből fakad, amely a termékeny gondolatokat ébresztő Németh Lász- ló-kutató sajátja. Ugyanakkor mindenképpen szeretnék beállni abba a sorba, amely részt kér ebből a számunkra ünnepből. Hiszen Vekerdi László léte, irodalmi és könyvtárosi tevékenysége vigaszunk, biztatás, hogy így is lehet, csak így lenne szabad és így érdemes. Tudniillik tisztességben, megalkuvások nélkül, nyílt tekintettel, a műveltség erejével. Egész más foglalkoztat mostanában, tanárként és kutatóként: a befogadás; mint lesz egy eszméből silány gyakorlat, egy irodalmi hősből „archetípus” vagy pusztán tartalmatlan hivatkozás; miként értünk el Hesse szavával az üveggyöngyjáték korszakából a kéreszrejtvény-fejtés korszakába. A modernitás mibenléte foglalkoztat, s benne Don Quijote; „szép őrültséged rímbe róva, / O hadd lehessek híred hű herold- ja, Rocinantén ülő költőkirály!” (Horvát Henrik: Hódolat: Juhász Gyula ford.). Ennek jegyében kezdem dolgozatom. 101
