Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Csetri Elek: "Mulatott és harcolt" (Petőfi Sándor arisztokrata barátja és mecénása - Teleki Sándor)
Csetri Elek „Mulatott és harcolt” Petőfi Sándor arisztokrata barátja és mecénása - Teleki Sándor A JL \./ emberiség egyetemes történetének egyik jellemzó' vonása, hogy a műveló'dés, a civilizáció nem nélkülözheti az államhatalom, az uralkodók, jelen- tó's intézmények és vagyonos rétegek és intézmények támogatását. Mint ahogyan Kolumbus Kristóf sem indulhatott volna el korszakalkotó felfedezó' útjaira Katolikus Ferdinánd és Izabella spanyol királyok erkölcsi és anyagi támogatása nélkül, a műveló'désünkben — mutatis mutandis - Gyarmatid Sámuel vagy Körösi Csorna Sándor sem ér el világraszóló tudományos eredményeket, ha az egyház, illetve a Bethlen család nem segíti ki őket, „külországi akadémiákra”. Erdélyben az önálló államiság fejedelmei mellett „recepta religiók” és a nagybirtokosság, az arisztokrácia tűnt ki a kultúra támogatásában. Könyvek százaiban köszönik meg a szerzők patrónusainak munkájuk megjelenését, szintúgy az akadémiták, hogy magasahbszintű külföldi egyetemeken fejleszthették - csiszolhatták tovább tudományos fegyvereiket. János Zsigmond, Báthory István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Apafi Mihály uralkodására vet kedvező' fényt, hogy számos támogatottjuk tanulhatott itáliai, német, svájci, németalföldi és angol egyetemeken, köztük olyan hírességek, mint a historikus Szamosközy István és Bojthi Veres Gáspár, az enciklopédista Apáczai Csere János és a betűmetsző' nyomdász, Mistótfalusi Kiss Miklós. A hagyomány a Habsburg-korszakban is folytatódik, csakhogy a „felvilágosodás százada’-ban a történelmi egyházak mellett a fó'nemesi családok veszik kezükbe a kezdeményezést. A „náji módi” a német és francia nyelv ismeretét kívánta ugyan meg a fó'urak gyermekeitől, de erdélyi sajátosság, hogy a magyar nyelv mindvégig megőrizte vezető szerepét, nemcsak a köznemesi kúriák, de a kastélyok hétköznapi társaséletében is. így a modernség és tradició egyidejűleg vannak jelen, a szükségszerű nyitás Nyugat fele együtt jár anyanyelv, a szülőföld, a hagyományok megőrzésének követelményével. A külföldre utazó erdélyi arisztokrata nagy szemekkel rácsodálkozik a világra, de igazában csak otthon, bérces hazájában érzi jól magát. Legyen elég báró Wesselényi Miklóst említeni, aki annyi gazdasági és politikai tapasztalatot gyűjtött itáliai, angbai, német- és franciaországi barangolásai során, hogy azokat a reformkor politikai harcaiban és zsibói gazdasága korszerűsítésében hasznosítsa. De felkészülésében az a Tőkés János volt az egyik mestere, aki id. Wesselényi Miklós jóvoltából német földön tanult és a napóleoni Párizsban is megfordult. Éppen olyan fó'nemesi veretű név birtokosa, de egészen már arisztokrata személyiségként emelkedik ki gr. Teleki Sándor (1821-1892), vagy ahogyan Pető67
