Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Balázs Attila: A vén zászlóhordók (hangjáték)
UNOKA Lehet, de nem lényeges. Számomra, aki a maga módján akár megfutamodott, számomra a legfontosabb kérdés, hogy mit keresett nagyapa a Don-kanyarnál. Petó'fit? NAGYAPA (nevetve) Olyan vicces vagy, mint apád! Méghogy Petó'fit? He, he... (Apáévá változott hangon:) Szeretjük mi a jó piát, magyarul írunk — szer- bek-tótok — klapanciát, ha, ha, he, he... UNOKA Most ezzel a hasbeszéléssel nem lehet kibújni. Nem hagyom. Marad a kérdés. Megismételjem? NAGYAPA Teljes egészében fölösleges. Emlékszem rá, mint a bagoly a tegnapi egérre. A kérdés az, hogy mit kerestem a Don-kanyarnál. Nos, se Petó'fit, se a magyarok múltját. Se egy rozsdás szekercét, se egy lyukas kazánt. Magamat kerestem, legalábbis egy részem, amit elveszítettem sok évvel azeló'tt a Piavénái. Ezt kerestem. Különben meg összekevertünk itt valamit. UNOKA Ugyan már, nagyapa! NAGYAPA Jó, ez se. De azért összekevertünk valamit. Egye fene... Nagyanyád, aki sokat imádkozott, isten nyugosztalja lelkét, mindenek ellenére gyávának tekintett volna, ha nem megyek el. Puhány férfinak. UNOKA Ezt talán el tudom fogadni. NAGYAPA És mégse. Sokat törtem a fejem rajta. Amit tettem, nagyon egyszerű számításon alapszik. Arra a történelmi lóra fogadtam, hogy Temerin Magyarország része marad. Ennek érdekében kész voltam bevonulni. A többit nem kalkuláltam be. Tévedtem, mint a vonattal. Rosszul dübörgött. el minden. Végül is megúsztam. De minek az árán? Hát láthatod: sok mindennek az árán. Különben meg akkor egyszerűen tényleg illett elmenni... UNOKA Jó. Ne búslakodjék, nagyapa. NAGYAPA Nem én vagyok búskomor, hanem te. De úgy látom, ezen nem tudok segíteni. Meséljünk inkább vicceket? UNOKA Azt viszont ne tegyük. Inkább kicsit kinyitom az ablakot. Szippantsunk egy kis friss levegó't, aztán fejezzük be ezt a történetet. Léptek, ablakcsikordulás. Mély lélegzetvétel, kilégzés. Hosszan. Abbamarad. NAGYAPA Mi van? Mit láttál odakinn? UNOKA Nem tudom, hogy mit. De egy pillanatra úgy tűnt, mintha valami kis cigánylány bujkált volna odalenn a fák között. NAGYAPA Az a portás kislánya. A többit csak képzeled. UNOKA Keveset képzelek én már, meg annál is kevesebbet. Csak mintha láttam volna valamit. Valakit... De nem fontos. Orosz dal; szél süvölt, farkas üvölt; harmonika, balalajka, nem tudom pontosan, elhalkul - elcsordogál valahol a szöveg alatt. NAGYAPA Hát, igazság szerint nem voltam én valami nagyon bátor harcos. Dzsingisz tudja! A kocsmában is, ha néha betévedtem, jól megjegyeztem, merre van a kijárat. Tulajdonképpen nem is jutottam el a kanyarig. A muszkák egyszerűen bekerítettek és foglyul ejtettek bennünket a kanyar előtt. Szerencsére, ám láttam az arcukon, hogy ebből nem lesz semmi jó, ezért hát cselhez folyamodtam. Szerbül beszéltem hozzájuk. Mondtam, hogy én szerb vagyok, kényszerből vagyok itt, ahol vagyok, és mindenem elveszett, ami alapján azonosíthatnának. Igazság szerint elhajítottam mindent, a rangomat pedig letéptem. Jó, mondták, álljak amoda. Erre én amoda álltam. Nem láttam, mi történt a többiekkel. Engem holmi sebtében firkantott bumáskával feltuszkoltak egy vonatra, amely lőszert meg valamiféle zsákokat szállított. Meg cipőt, némelyikük véres volt. Azt 14
