Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Balázs Attila: A vén zászlóhordók (hangjáték)
ÁPOLÓNŐ (kissé zavartan) Én azt nem tudom. Nem magyarul beszélnek, annyi szent. De máris mennem kell a dolgomra. Majd jövök megint. NAGYAPA Ne maradjon soká el, kisasszony! Ajtó. UNOKA (tűnődőn) Jugók... Nem cipelik a tejet. Megcsapolják a tehenet a konyhában. Jugók... Lovak, csatazaj, marhagöbégés, elhalkul. UNOKA Tehát itt ül velem szemben III. Balázs Pál, a történelmi ész, a család legbölcsebb, legkiválóbb emlékezóje. Arca, mint a világ térképe. Fejében régi csaták dübörögnek. Rákérdezek: maga hol harcolt, nagyapa? NAGYAPA Ahol te, fiam. Te hol harcoltál? UNOKA (ingerülten) Most nem arról van szó, hogy én hol harcoltam! Én... NAGYAPA (némi szeretetteljes alázattal) Rendben. Nem akartalak megbántani, fiam. Rendben. Elmondom, én hol harcoltam. Tejól tetted, hogy nem harcoltál. Én se harcoltam. Azaz: én harcoltam. Mindjárt elkezdem, csak ösz- szeszedem a gondolataimat. UNOKA (szinte könyörögve): Szedje, nagyapa. Erősödő', lágy hegedűszó a távolból, a párbeszéd alá csúszik, majd elenyészik alatta. UNOKA Akkor most itt tényleg következzék III. Balázs Pál története! Helyezkedjünk kényelembe, és tárjuk ki fülünket. NAGYAPÄ Hosszúnak ugyan hosszú az én mondókám, ha nyújtjuk, mint a rétestésztát, ám nem nagy történet az enyém. Amikor én gyerek voltam, azt képzeltem, amennyiben netalán megnyúznék egy kutyát, arra vissza lehetne írni a mi családunk történetét. írni, plajbásszal, és nem visszahegedülni... merthogy egy törött hegedűvel mi nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Botból van a mi fülünk, és a vonó is csak botként viselkedik a kezünkben. Nem szólal meg a hangszer. Még az ép sem. És ha meg is szólal, inkább csak cincog, de úgy ám, hogy még a macskák is hanyatt-homlok menekülnek. Nagyanyád, aki apácából lett anyáca, azt mondta, hogy nyilván Isten átka ül rajtunk. Különben se nagyon bírta az 6 német vére a hegedűt. UNOKA Tehát akkor nem is hegedült soha, nagyapa? NAGYAPA Senki se hegedéit, közülünk. UNOKA Kicsi koromban találtam nálunk Újvidéken a padláson egy törött hegedűt. Nem az lehet ez a legendás családi örökség? NAGYAPA Kizárt dolog. APA így igaz. Az az Ótos Bandi hegedűje volt. Egyszer átment rajta a fiáker. A hegedűn. UNOKA Apu, te szóltál? APA Mért, kire másra tippelsz? Az az Ótos Bandi hegedűje volt. Nem tudott hegedülni ö se, de azért próbált. Sót, tanított is. He, he... Amikor megkérdeztük, hogy miként taníthat hegedülni, amikor nem tud hegedülni, akkor azt mondta, hogy menet közben ó' is megtanul, he, he, he... Hegedülni. Ha, ha... UNOKA (zavartan) Ótos András, az egyik volt tanárnó'm férje. Ez viszont apu, de honnan beszél? NAGYAPA (nevetve) Sokáig nincs itt senki, aztán meg néha mindenki itt van. Jó, komolyan. Apád a fejemből és a hasamból beszélt. Mióta katéterem van, azóta valahogy tudok hasbeszélni. Nem értem az összefüggést, de ez a helyzet. Saroltával néha remekül elszórakozunk ezen. Én dumálok egy pi8
