Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Gajdó Ágnes: "... félő a múltat a félmúltat és a jelent elszakítani" (Lengyel Balázs: Két Róma)

„tollvonásokat”: Ady, Bródy Sándor, Benedek Elek, Örley István, Kálnoky László, Márai Sándor, Mészöly Miklós, Ottlik Géza, s a fiatalabbak közül Baka István, Bertók László, Takács Gyula, Orbán Ottó, Bállá Zsófia, Székely Magda. A Szavak szilárd szalmaszálába kapaszkodva című esszében, amely Kálnoky költészetéről szól, fontos, korunkban is megszívlelendő' esztétikai igazságot fogalmaz meg: „nem az irányzat, nem a kifejezési módszer a lényeg, hanem az, hogy ki írja és mit ír. Rímben vagy rím nélkül, kötött vagy szabadversben (netán még kusza képversben is) — édesmindegy.”

Nemcsak a versekben, hanem az esszében is az a fontos, hogy ki és mit ír. Ugyanakkor nem lehet megfeledkezni a hogyanról sem. Lengyel Balázs esszébe vetített „vallomása” követendő példa lehet. Az a közvetlenség, ahogyan véleményét kifejti, sokak számára meglepő, talán kicsit sebezhetővé is válik általa a szerző', de éppen ez az erénye: a személyességek által válik hitelessé. Az írások olvasása közben közvetlen közelről érezzük az irodalom és az élet kapcsolatát. Baka István kapcsán nagyon találó Lengyel 1991-es megállapítása: „A szorongás és a fenyegetettség (...) Balia István költészetében olyan elemi erejű, hogy rávetül a teljes világképre. A természeti jelenségek leírásmódjától kezdve, az egyéni sorsábrázoláson, a szerelmen át a haza, a magyar sors ábrázolásáig. (...) ... itt és most él közöttünk egy költő, aki olyképpen képes egyéni és nemzeti fájdalmainkat megszólaltatni, hogy szava a tudatunkba beleég, köznapi gondjaink között fel-felrémlik, a belsőnket kifejezi, lappangó gondolatainkat szavakba foglaló versidézeteink sorát szaporítja. Mint minden jelentékeny, igazi költő.”

Az Egy s más a múltból fejezetben Rákos Sándor, Leonardo, Madame de La Fayette, Zola, Sartre „elevenedik meg”. A kötetet dokumentumok teszik teljessé: Az Újhold 1946-os bevezető tanulmánya, levelek a Jelenkor Új hold-számához. Monostory Klára rendezte sajtó alá Vas István-Nemes Nagy Ágnes-Lengyel Balázs öt levelét, amelyek egy hajdani elvi vita emlékei. 1969-1970-ben születtek ezek a levelek. Érdemes néhány olyan részletet kiragadni, amelyek jellemzik az akkori irodalmi életet és írójuk gondolkodásmódját is. Vas István: „Én nem sokallom az intellektualitást a magyar lírában, de nagyon is keveslem. Nincs manapság olyan költőnk, akinek az mtellektualitása fölérne a Babitséval, Szabó Lőrincével, József Attiláéval. A fiatalok között pedig, sajnos, nyüzsögnek a bugrisok (...). A bugris pedig bugris marad akkor is, ha atomot, galaktikát, komputert és filozófiai fogalmakat hajigái a verseibe. (...) Persze, intellektualitás nélkül is lehet valaki igazi költő — példa rá Berda József, de Kassák is.” Kassák kapcsán Lengyel így ír válaszlevelében: „Te jobban becsülted és értetted Kassákot, mint én. Nekem bizony volt valami konzervatív vonás az ízlésemben. Valójában csak az ötvenes években mélyedtem bele költészetébe, és jöttem rá igazi értékeire. (...) A Rákosi időikben egyoldalúan uralomra segített, hegemóniához juttatott népiesekkel szemben, Kassák művét és példáját a korlátok ledöntésére, a kötelezőnek tekintett, politikailag tematikus, Illyés iskola ellen igyekeztem »kijátszani«.” Nemes Nagy Ágnes kérdésekkel felel: „Komolyan kívánja, hogy védekezzem vádjai ellen, melyek szerint mi elhagytuk Babitsot (bocsánat: elárultuk!) és Kassákot pártoltuk, hogy mi »dezertáltunk«, hogy én idegen-majmolásra buzdítom az ifjúságot, hogy Őfelsége ellenzéke vagyok — stb. stb.? - Vagy azt kifogásolja, hogy változtam életem során? Persze, hogy változtam (...). De csak nem tekinti elvi dezertálásnak, hogy mai ízlésembe az időközben költó'i világnyelvvé lett és így erősen megváltozott avantgarde is belefér?” Tanulságos sorok, tanulságos, hogy Lengyel Balázs vállalja akkori önmagát is. (Ritkaság.)

A kötet végén beszélgetéseket találunk. Mándy Ivánnal 1991-ben Lengyel Balázs (A pálya szélén), Lengyel Balázzsal 1993-ban Lukácsy András (Elvileg szabadok vagyunk) és Budai Katalin (A múlt nélküli jelen veszélyei) készített interjút. Az utóbbi két szövegből a kitűnő' irodalomtörténész és irodalomszervező alakja még élesebben rajzolódik ki. Az az ember áll előttünk, aki pályafutását Babits és a Nyugat közelségében kezdte, akinek neve összekapcsolódik az Újhold című folyóirattal, akinek irodalomról alkotott véleménye mindmáig meghatározó jelentőségű. Lengyel Balázs átfogó képet tud adni a XX. századi magyar irodalom főbb irányvonalairól, a mindennapi, a szellemi életről, a politika és az irodalom kapcsolatáról egyaránt

....... a politika más, a pillanat szülötte. Mostanság hírértékű. Neveket dob fel, gyakran olyanokét, akiknek nincs hátterük. Ezt irodalmi élet nem viseli el. Vagy baj, ha hozzá hasonlít. Ha olyan, mint a szappanbuborék. Feltűnik és némi szivárványos fény után elpattan.” Lengyel szól az „elfelejtettekről” is: „... megkapja-e érté95