Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - A kölcsönadott kép (Benes József vallomása Sáfrány Imréről - Az interjút készítette: Szabó Tamás)
támadni a francia céget. Arra gondolt, hogy sok pénzhez juthat sikeres perrel. A motívumok közötti hasonlóság egyébként meglepó'en nagy volt, ezt — így utólag — én mégis inkább véletlennek gondolom. A perből aztán nem lett semmi, nehéz is lett volna bebizonyítani, hogy ilyen módon jutottak volna ki szabadkai képek Párizsba.- Mennyire volt elismert festő Sáfrány otthon, szőkébb hazájában? Egyéni utat járó művészként milyen mértékben vett részt a vajdasági képzőművészeti életben késól)b, párizsi útjait követően? — A művésztelepek munkájában későid) is részt vett. a zentai művésztelepen többször is megfordult. Szabadkán pedig saját műteremmel rendelkezett. Előbb a színház mögött, a főtéren, az Oláh-féle műterem volt az övé, egy nagyon szép, padlástéri helyiség, sokáig ott dolgozott. Később a Városháza padlástermében kapott helyet, ahol egy alkalommal tűz ütött ki. nem lehet tudni, mi okozta. Akkor, abban a tűzben sok kép elégett, megsemmisült, közöttük nyolc Benes-rajz is.- Mégsem ez az esemény törte derékba pályáját... — Sáfrány pályája végig egységesnek, töretlennek tekinthető, s mellette teljes életet élt, egészen a betegsége kezdetéig. Betegsége, életének, sorsának nagy szerencsétlensége, évtizedekkel a háború után kezdődött. Az történt, hogy a koszovói albánok, akik muszlim vallásúak, Mekkába jártak, s egyik zarándokút- jukkal, a visszatértük után, feketehimlőt hoztak be az akkori Jugoszláviába. Ez komoly járványveszélyt jelentett, amitől a lakosságot meg kellett védeni. Védekeztek is, amerikai oltóanyaggal oltottak be mindenkit. Voltak azonban olyanok, akik nem tudtak kellőképpen ellenállni ennek az anyagnak, s ezek közé tartozott,, sajnos, Sáfrány Imre is, akinek agyhártyagyulladása volt korábban. így nem lett volna szabad felvennie a védőoltást. Evekig ólt betegen, egyre romló állapotban. Sokszor imbolyogva járt az utcán, sokan azt hitték, részeg, holott nem ivott. Betegsége pedig fokozatosan súlyosbodott. Többször meglátogattam, amikor már nagyon beteg volt, s járni is alig bírt. A lakásában korlátok voltak a falra erősítve, abba kapaszkodva tudott csak közlekedni. Mégis, végig reménykedett, hogy valamikor kigyógyul a betegségből. Nem így történt. Már ágyban feküdt, fel sem bírt kelni, mikor még képet kért tőlem. Tisza- partot ábrázoló festményt vittem neki. Csodálatos, nagyon érdekes, mondta. A feleségétől tudtam meg, hogy már semmit nem lát.. így halt bele betegségébe, 1980-ban.- Hogyan foglalnád össze művészete jelentőségét? Maradandónak bizonyul-e életműve? — Sáfrány sorsa, pályája egyéni művészi út volt, csoportokhoz, csoportosulásokhoz erősebben ő soha nem kötődött. Ugyanígy nem érdekelte a politika sem, csak a művészetnek élt. Sokoldalúságát nehéz volt elfogadni, sokan élcelődtek vele. Az írók azt mondták, inkább festő, a festők azt mondták, jobb író, mint amilyen képzőművész. Mégis: a vajdasági festészet jelentős alakja volt — úttörő, irányt mutató művész, alá a fiatalokra, így rám is, hatást gyakorolt. Képeit a zentai képtár, a szabadkai múzeum és magángyűjtők őrzik. A szakma ma is ismeri és tiszteli, más értelmiségi körök kevésbé. Ezért kell beszélni róla, megnézni a képeit. Dicséretes lenne, ha az évfordulóra Szabadka gyűjteményes kiállítással emlékezne, megérdemelné ezt az a festő, aki a Vajdaság képzőművészeti életének egyik jelentős, eredeti alakja volt. Az interjút készítette: Szabó Tamás 77
