Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Jász Attila: Miért Szicília? (Széljegyzetek a hasonlóság mítoszához II.)
rül-állapotáról a már többször emlegetett, C. D. Friedrich híres képe, melyen a Remény nevű hajó szétzúzódva nyugszik a hatalmas jégtöm bök között. Csak a hajó neve hordoz némi melegséget a képen, de a hideg szürke tónusok láthatólag ellepik lassan azt is. Az én kéziratomból is csak a cím maradt meg, ugyanis a változatokat, a vázlatokat az egyetlen példány elkészültének reményében elégettem a kandallóban. A néhány publikált részlet csak rontott az újrakezdés esélyein. Barátom, vigasztalásként azt mondta, jobb így, megírhatom még egyszer, só't: meg kell írnom. Szerinte ez már része is az új műnek, ez a beszélgetés. Aztán néhány nap alatt, egy hosszabb utazás előtt, rekonstruáltam újra az egészet, fejből. Azzal a kellemes érzéssel szálltam fel hajnalban - holt fáradtan a három napi intenzív emlékezéstől - a Katalóniába induló buszra, hogy ez végre „az”, amit szerettem volna, Aztán a nyaralás elteltével újra elővehettem zseniálisnak, hitt művemet, és sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem „az”. Be kellett látnom, hogy nincs könnyebb út, s a romok fölött megkezdett építkezésbe bele kell kalkulálnom a sors kiszámíthatatlan működését. Miután később - egy ösztöndíj jóvoltából Szicíliából naplójegyzetekkel együtt viszatértem, valóban úgy tűnt, elvileg befejeztetett az írás. A jegyzetekhez viszont majd egy évig nem nyúltam. Egy folyóirat tematikus utazás-számához azonban előkerestem a keményfedelű, tintával, írott naplót a végleges formába öntés, a, gépelés szándékával. A lakástűz, mely a papír szemeteskosárból kiindulva - talán a katharmo\-érzéssel foglalkozó versrészlet rontott kéziratából - pusztított az íróasztalom környékén, a naplót nem tudta elemészteni. Feleségem ellenben oltóvíz segítségével sikeresen eltüntette, tisztára mosta a tintával írt sorokat. A kéziratok közül egyedül a Szicília-kötet többi része menekült meg „ép bőrrel”, mivel előző éjszaka eszembe jutott valami apró változtatási lehetőség, ami miatt nem került vissza a polcra, a helyére. Idővel azonban újabb valóság- és emlékrétegek rakódtak a megsemmisült valóságos napló helyére. Viszonylagosan újak, persze... A mítosz valósága A mítosz - a XX. század elején - a lélek történéseinek valóságaként értelmezve megszületik az analitikus pszichológia, mely szerint Ikarosz apja géniuszától szenvedve, szabadulni vágyva, túl akarta szárnyalni az általa megállapított határokat. Határtalan - művészi - szabadságra vágyott, s így — szimbolikusan — öngyilkos lett. Egy mai, kételkedő és pszichologizáló tanítvány, Nietzsche így interpretálja a problémát: Ó tenger! Ó este! Rossz tanítómesterek vagytok! Arra tanítjátok az embert, hogy szűnjön meg embernek lenni! Adja át magát nektek? Váljék olyanná, amilyenek ti vagytok, most, halovánnyá, ragyogóvá, legyen néma, roppant nagy, magát fölülmúlóan moccanatlan? Emelkedjek önmagam fölé? Ikarosz tehát — a mítosz szerint — menthetetlenül a tengerbe zuhant. De mi történt az apával, Daidalosszal? Ez a kérdés a továbblépés lehetőségét 5
