Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Bombitz Attila: Virtuális Monarchia /A ’monarchikus/ oszt-rákozó’ olvasatok anomáliáiról Cristoph Ransmayr kapcsán)
Nikics Anita igen hangsúlyosan érzékelteti Az utolsó világ osztrák jellegét. ^ ' Következtetése szerint a „Semmi nem őrzi meg alakját" Ovidius-idézete részben a regény világának ontológiai státuszát jelöli ki, részben a mindenkori, fennálló világ változékonyságára utal (így természetszerűleg Ausztriára is - legalábbis megengedi számomra ezt az olvasatot a „steht für unsere Welt” többértelműsége). Az idézetet másodsorban pedig azért tekinti „osztrák-mondat”-ként értelmez.hetó'nek, mert más, ugyancsak osztrák alkotásra is használható. Argumentációjának harmadik lépéseként pedig a már embtett Zeyringer-féle tematikus mátrix-lehívást hívja segítségül, amely a nyolcvanas évek osztrák irodalmából tendenciaként emeb ki többek között a hatalom és művészet, valamint az individuum izolálódása és a társadalom közti feszültség ábrázolását, az utazás motívumának gyakori alkalmazását, a régi mítoszok újrafelfedezését. Mivel ezek a tematikus elemek megtalálhatók Az utolsó világban, kijelentését igazolva látja. Kajtár Mária Jaroslav Kővárt és Nikics Anitát olvasva jut arra a következtetésre, hogy három réteg különíthető' el Az utolsó világban, az első az antikvitásé, a második a „monarchikus” jegyeké, a harmadik a szocializmus metaforájáé. ° Mivel az elsővel nincs vitánk, a másodikra hozott argumentációt idézzük is: „Világok keletkeznek, változnak és elenyésznek - mondja a könyv, s épp ezért a világok átjárhatók. Ransmayr ennek megfelelő könnyed természetességgel siklik át regénye egyik rétegéből a másikba, az antikvitásból a szövegben soha szavakkal ki nem mondott, de az összefüggéskben mindvégig benne rejlő, 19-20. századi, speciálisan osztrák — ha úgy tetszik monarchikus — létproblémákig.” Ezenbelül Kajtár a világ kifejezhetőségének dilemmáját, illetőleg centrum és periféria ellentétét hangsúlyozza - mindkét jellegzetességet máshonnan ismerve és ismételve. (A harmadik réteget illető állításról csak zárójelben jegyezzük meg, hogy mindenképp idegen a szöveg világától és különösképp belemagyarázó a szocializmus metaforája. Kővár, megszólítva a virtuális ’kelet-európai' olvasót, arra utal, hogy Európa keleti felén, a regény megjelenésének időpontjában aktuális jelentése van a műnek, ami az államrendek — jelen esetben a diktatúrák - múlékonyságára utal. A regény magyar fordításának kései megjelenése azonban eleve kizárja ezt az aktuálizáló olvasatot, a bizonyítás pedig — a vasváros és a szocialista kohászati létesítmény, Tomi és a geográfiailag létező román Constanza párhuzama - eleve sérti a Ransmayr-poétika metamorfikus nézőpontját. ) Nyilvánvaló, hogy a 'monarchikus/osztrák' jegyeket hangsúlyozó olvasatok nem vesznek tudomást egyrészt a világirodalmi paradigmaváltásokról, nem feltételezik, hogy a már Arabeszk, de leginkább a metamorfikusságot címében is magában viselő Átváltozások kertje számtalan helyen idézik fel az Idő rétegzettségét, legtöbbször az út metaforájában, a gyaloglások, menetelések, különböző időből érkező nyomvonalak egymásrarakódásában. Egy érzékletes példa az Átváltozások kertjéből: „... és nem tornatanárok ütemes kiáltásaira alakultak ki a sorok, nem sportöltözetek feszültek, hanem hangszórók recsegése, indulók harsogása közben egybefolyt a nép, nemzet, a proletár, a polgár, és mint valami sportpályán kiterített hatalmas lobogón, egymásra kopírozódott a zöld halom, az ötágú csillag, a kettőskereszt, és a kalapács, a búzakalász meg a koronák ékköveinek fénye, a lépés ütemét pedig a darutollas, a munkásoverállos, az árvalányhajas, vörös nyakkendós, a huszármentés, az árpádsávos felvezető csapatok diktálták”. (Jelenkor, Pécs, 1995) A kopírozások eredményeképp létrejött virtuális világokban összességében lesznek átláthatóvá azok a globális mozgató elvek és irányulások, amelyek különben egymástól függetlenül, külön-külön határozzák meg a mindenkori világokat. Az általános omlás, a leépülés és pusztulás Sándor Iván-i metaforasorozata, a metamorfózis őserejének Ransmayr-i újrafelfedezése a mindenkori világállapotok szimbolikus tartalmú leírását célozzák meg. Közös tartományuk az európai kultúra omlásának virtuális megragadása ugyanazon kultúra hagyományának destrukciós kísérleteiben. 17 Nikics Anita. „Lauter Einzelfälle’’. Christoph Ransmayrs Romane, in: Die Zeit und die Schrift. Österreichische Literatur nach 1945, hg. von Karlheinz F. Auckenthaler, Acta Germanica 4., Szeged, 1993. 18 Kajtár Mária: Christoph Ransmayr: Az utolsó világ, in: Huszonöt fontos német regény, szerk. Ambrus Éva, Lord-Maecenas, 1996. 111 A Die letzte Welt 1988-ban jelent meg németül, a kelet-európai változások 'előestéjén', már csak ezért sem gesztusértékű az 'üzenet'. Magyar fordítását, Farkas Tündének köszönhetően, 1995-ben adta ki a Maecenas Könyvkiadó. 63
