Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7. szám - Fried István: Újabb irodalomtörténések Erdélyben (Két kötet olvastán támadt gondolatok)
Fried István * Újabb irodalomtörténések Erdélyben (Két kötet olvastán támadt gondolatok) „Vers vagy te is?” (Aprily Lajos nyomán) A XX lírai műnem létezéséről, megkülönböztető vonásairól felsorolhatatla- nul sokan írtak, „ars poeticák”, Boileau-tól Verlaine-ig és tovább, kísérelték meg törvényszabás, tanácsadás, majd egyre inkább kételkedés formájában legalább kis időre rögzíteni azt a feltételrendszert, amelynek még oly hiányos teljesítése líraivá avathatja a többnyire rövidebb terjedelmű írásművet. Hogy a lírai műnem, másoknál a líraiság, Goethénél beszédesen a lírai meghatározott keretek között önálló műfaji alakzatok halmazaként minősíthető, ennek az elgondolásnak kedvezett az orosz formalisták irodalmiság elképzelése, hiszen például a köznyelvvel vagy az újságnyelvvel szembeállított, gazdagon strukturált, differenciáltan retorizált és nem utolsósorban szimbolikus elemekkel gazdagított, „stilizált” költői beszéd mintegy kijelölni látszott irodalmi és nem-irodalmi amúgy igencsak elmosódó határait. Nem bizonyosan a pátoszról való lemondás, a romantikus retorika helyettesítése az ezoterikus irodalmi megszólalással, utalásrendszerrel pecsételte meg a „líraira” vagy az irodalmiságra épített lí- ra/irodalom tételezésének sorsát, hanem magában az irodalomban játszódott le az a kettős irányú folyamat, amely részint a poézis depoétizálásában, részint (ön)iróniától sem mentes „felül”-poétizálásában, részint az előadás „lefokozásával” hangsúlyozott deretorizálásban, részint egy idézethálózatba-szövedékbe akarattal belebonyolódó felülretorizálásban érzékelhető. Olykor e kettős (párhuzamos? ellentételező?) irány vegyítésében, tagadva ama matematikai állítást, miszerint mínusszor mínusz pluszt eredményez. Egyfelől azért, mert a deretorizáltság, depoétizáltság sem feltétlenül a negatív oldalt képviseli, amiként a felülpoétizáltság/retorizált.ság sem a pozitív oldalt, másfelől azért, mert olyan kontaminációs műveletről van szó, amely nem nyereség-veszteség megosztottságban érzékek a költészetet és világát, hanem amely bizalmatlanul fordul el a modernség nyelvkrízis-tudatától (s ezt a tudatot — mint annyi mást — hamis tudatnak véli), ahogy a tárgyias költészet, sőt, a tárgyköltészet gesztusait sem vállalja, hiszen lemondani látszik a világegész megértésének-megértetésének hangsúlyozottan a költészet révén történő felfogásáról. Ehelyett a maga módján végez „forrásfeltárást”, a költői univerzumot idézetek, töredékes kijelentések, a világot pedig rendetlen (szó- és mondat) halmazokba gyűlő és valamiféle rendezésre váró jelenségcsoportnak látja-láttatja (bár a megnyugtató rendezés lehetőségében inkább bizonytalan, mint bizonyos). A rájátszások változata rendkívül 76
