Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7. szám - Csiki László: Tizenhárom remény

- Nekem nehogy megint, világgá menj - mondja az asszony, és próbálja megsimogatni a fia fejét, de az elhúzódik. - Szombat van. Apu is megjön.- Kettó't adj — mondja a fiú. — Janinak is.- A kis haramiának... - Az asszony hangja nevetős. - Mi vagyok én? Csekonics báróné? Tólem mindig ezt kérdezte az anyám.

Két tócsnit csomagol papírba, melyen nyomban átüt a zsír.

A gyerek közben előre megy, a zsúfolt szobába. Az ormótlan rádió mögül elvesz egy nagy, selyemfedelű könyvet és a Szabad Nép egyik példányába csomagolja, amit a karosszékról markol fel. A szék előtt levágott kérgű, kitaposott férficipó' hever, az apa papucsa. A fiú belelép a cipóhe, kipróbálja, körbeklaffog a szobában, majd kioson, az utca felöli kerítés mellé, a fűbe rejti a könyvet.

Miután a tócsnikkal kimegy a kapun, benyúl a kerítés résén, kiveszi a könyvet, a melléhez szorítva, testével takarva elindul a poros úton, háttal az esetleg utána kémlelő anyjának.

Meztelen lábával élvezettel rugdalja a porkupacokat.

A széles külvárosi utcán, egy akácfa mögül rápisszeg egy szólce fiú, János. Olyan sovány, eltakaija a fatörzs.- Dani! - suttogja. - Damjanich!

A fiú szótlanul odanyújtja neki a zsírpapír-csomagot, a másik kibontja, elégedetten és éhesen nézi.- Kettő? - mondja. - Egy az enyém?- Az Iváné! — mordul rá Dani.- Elég lesz? Én egy decit hoztam.

Jani kis barna üvegcsét mutat, azelőtt, gépolaj lehetett benne.- Ez megér kettó't - csettint Dani.- Még hármat is. Jobban szeretik a tócsninál. De azért felhígítottam egy kicsit.- Sokat jár a szád - mondja Dani.

A mezőben álló vaskos téglakerítés felé tartanak a kókadt kórók között, a sárguló füvön. A kerítés fölött épületek teteje és néhány őrtorony látszik.

Tatáros arcú, vézna szovjet kiskatona guggol a gyom között, a kerítés tövében.

A fiúk derékból meghajolva lopakodnak feléje, majd mellé ereszkednek. Kicsomagolják, megmutatják neki az ételt, italt. A katona mindkettőt megszagolja. Komoly. Magasba emeli két ujját. Dani válaszként négy ujját mutatja neki. A katona a fejét rázza. így alkudoznak, némán. János közben megérinti a katona fegyverét, borzongva élvezi fémes-olajos tapintását.

A két alkudozó végül három-három ujját emeli magasba. Megegyeztek. A katona három töltényt nyújt át Daninak, elveszi cserébe a papírcsomagot, az üveget.- Dászvidanyia! — köszön el elégedetten és gúnyosan Dani. De aztán tétován áll: meztelen testén nincs hova elrejtenie a csillogó töltényeket. Végül a nagy könyvbe rakja őket.- Ez a könyv olyan vastag - mondja -, felfogja a puskagolyót is. Gyere, Vécsey Karcsi - szól a kis szőkének.

29