Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Lászlóffy Aladár: Wesselényi telén (regényrészlet)

Erazmusz nem érezte a hideget, csak a szálláson vette észre, hogy mennyire megfáztak az ujjai. Forró lábvizet kért, és szinte éjfélig leveleket írt haza: „Soha e napot elfelejteni nem fogom, s nem is szabad....” A levelek mentek Harasztosra, Tordára és Váradra, kedves tanárának a jogakadémián, Neupauer János úrnak. „Különleges érzet, hogy amit ma csak látunk, tudunk, tapasztalunk, azt holnap ország-világ visszatartott lélegzettel fogadja. Mérhetetlen öröm számomra elsőnek tudósítani róla Kegyelmedet” - bölcselkedett egyik levélben; az udvarlóban szinte nagyzolt, magát ha porszemként is (stílszerűen hópehelyként) bár, de az idei tél legjelentősebb eseményének részeseként tüntetvén fel. Haza csupa lelkendezés ment, s két- mondatonként a fogadkozás, Birinek, Lórinak, hogy szóban majd többet.

Hogy mit gondolt át, mikor e fogalmaznivalók nem gátolták a friss élmény terjengősét háborgó lelkében, hogy sajátmagának milyen levelet írt volna életének eddig legnagyobb élményét képező délutánról, arra csak évek múlva, sejtelmek és lepréselt virághoz hasonló állapotba került konkrétumok porló, fájó maradványaiból fog következtetni. Mint sokat próbált férfi és gyakorlott újságíró. Aki hajlamos rá, hogy a közben megélt idők súlya alól préselt virágként, könyv ej elzőként kikandikáló „régi szép időket” naív banalitásnak tekintse. Bár mindannyiszor összeszorul benne valami, hogyha hozzájuk kell érjen, köztük kell kutasson.

Szobatársa és barátja, Warró Mózes nem bíbelődött effélékkel; elfogadta a vacsora után felkínált borosteát, s azóta már az igazak álmát aludta. A tisztesség kedvéért az ő szüleinek is Erazmusz fogalmazott egy közös beszámolót, melyet majd reggel együtt átnéznek s aláírnak.

Erazmusz tarkója alá tett kézzel még sokáig ült az asztalnál, a vastag gyertya lángjába bámulva s azon merengett, ami bálványozott eszményképükkel most ott a kaszárnyában végbemegy. Milyen a rabság első éjszakája? Jobb vagy keservesebb a temetés után az első földben töltött éjszakánál? S vajon Wesselényi most virraszt még, mint ő, vagy elnyomta az álom egy olyan izgalomteli nap után, mint Warrót? Am erre már ő is csak rövid eszméletlenség után gondolt, vetkőzés közben. A rabság talán jobb mint a halál, mert mint az álomból, van még visszatérés.

21