Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Olasz Sándor: Ez volna az életünk (Sándor Iván: Századvégi történet)
Olasz Sándor Ez volna az életünk? Sándor Iván: Századvégi történet ttlik Géza szerint mindent kétszer kell megírni. Hogy a mondat nemcsak az alkotói munkára, hanem a befogadásra is érvényes, könnyű belátni. Mert tíz évvel ezeló'tt is tudtuk, hogy a Századvégi történet (1987) az újabb magyar próza eseménye, de akkor ebben a finom szövésű munkában a legtöbben talán a korszakokat összevillantó példázatosságra figyeltünk. Hogy Sándor Iván regénye valójában a mindenkori századvégek dezillúzióját, a mindenkori úttévesztések keserűségét, s a mi időnkre különösen általánosítható létélményt sugározza, az most - újabb omlások, csalódások és az újraolvasás után - látható igazán. A hős apja „úgy néz maga elé, mint aki jól tudja, hogy elpuskázta az életét, ám mintha valami derű is volna az élesen rovátkolt arcon, talán az önvigasztaló megnyugvása: (igaz, elpuskázott már mindent, de ezt az egészet csak elpuskázni lehet)”. Visszavonulás, megadás, beletörődés, alkalmazkodás jellemzi a szereplőket, s olykor valami megmagyarázhatatlan harag aziránt, „aki kigondolt valamit, kinek, minek a nevében...” Baráti, eszmetársi közösségek hullnak szét: „egykori küzdőtársaim már csak a saját ügyeiket látják, mindenki a maga érdekeire figyel, és azok, akiknek a kezében hatalom van, oly unalommal nézik a világot, mintha így akarnák nyilvánosságra hozni, hogy valami másféle erő tartja őket kordában...” Komor regényvilág — elhomályosodó körvonalakkal, melyek mögött nincs bizonyosság. Teljes a bizalmatlanság: itt mindenki figyel valakit, itt mindig másnak látszik valami. Egyetlen csillag sem világít. A 18. század végén vagyunk, s az események helyszíne a Bécs — Pest-Buda — Krakkó háromszög. A szituáció történelmi, de a regény nem az. Nem a történelemkönyvekből jól ismert históriában járunk, hanem az emlékekben, látomásokban, álmokban, különféle tudatsíkokban. Egy magyar nemesi testőrtiszt (Orczy Ferdinánd) veszedelmes viszonyairól olvashatunk. Ez az Orczy - a nemesi mozgalom, szervezkedés tagjaként - az udvart engedményekre buzdító feliratokat fogalmaz. Büntetésből át akarják helyezni, mire ő inkább lemond tiszti rangjáról. Szeretője, Clara Krakowska lengyel hercegnő és egy magasrangú osztrák kormányhivatalnok felesége. Clara apja a Kosciuszko vezette szabadságmozgalom támogatója. Clara nővére, Wanda viszont Budán egy magyar főkamarás felesége. A titokban találkozó szerelmesek némi romantikával színezett története akkor jut fordulóponthoz, amikor a Pest- Budára tervezett találka meghiúsul. Mire Orzcy megérkezik, Clara már nincs ott, sürgősen Krakkóba kellett indulnia.Clarát komornája, Hanka „helyettesíti”, s ő kíséri a férfit lengyel földre. Az osztrák csapatok azonban hamarabb Krakkóba érnek, s elűzik a városból az ellenállókat. Közben Orczy neve is föltűnik a 38
