Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Rónay László: Pilinszky, a levélíró
Rónay László Pilinszky, a levélíró IJ A A afner Zoltán példamutató munkája nyomán adta ki az Osiris Kiadó Pilinszky János összegyűjtött leveleit. Távolról sem az összesei, de ez nem is csoda, rengeteg írása lappanghat még, írásainak némely birtokosai talán nem is sejtik, mekkora érték rejtőzik fiókjaik mélyén. Személy szerint nem lelkesedem a másoknak szánt, vagy másoktól kapott levelek nyilvánosságra hozásáért. Olvasásuk közben mindig feszélyezettséget érzek, hiszen a levél különleges műfaj, írója sokszor azt adja benne önmagából, amit különben szemérmesen elrejt a nyilvánosság elől, s az önmegosztás bensőségességét voltaképp profanizáljuk, amikor e közléseket piaci áruvá tesszük. Ráadásul egy-egy levél nem feltétlenül fejezi ki írója igazi véleményét, gyakran csak dicséretekbe csomagolt elutasítás fogalmazódik meg benne. Szerkesztőségi tevékenysége során Pibnszkynek munkaköri kötelessége volt bizonyos kéziratok elbírálása, udvarias visszautasítása. Ezeket a fordulatokat sokan érdemként tűzik a mellükre, Pihnszky tapintatos jelzőit tehetségük jellemzőiként értékelve. S azon is elgondolkodom, vajon mit szólna bármelyik levélíró, ha tudná, hogy intim közléseit úgy olvassák, mint életműve részét, összezavarva művészi és magánemberi létét. Ady Endre költészetének értékét semmiépp sem az mutatja, milyen levelekkel ostromolta Hatvány Lajost. Pihnszky jottányit sem kisebb lírikus azért, meg aggályosán számon tartotta pénzügyeit. Ráadásul ezek nem lehettek túl fényesek. Ugyanakkor egy író levelezése tömérdek fontos fogódzót ad életműve kutatójának, de azoknak is, akik a művek mögött rejtőző embert is alaposabban szeretnék megismerni. Püinszky János semmiképp sem nevezhető magamutogatónak, derülten olvastam egyik levelében, amint arról panaszkodik, hogy Thurzó Gábor - akinek egyébként elévülhetetlenek az érdemei a költő tehetségének felfedezésében - nem ad életjelt magáról. Hányszor hallottam Thurzót, hogy némi szemrehányással hangjában kijelenti: „Jancsi eltűnt!” Olykor valóban ez történt, csak néha bukkantak föl Toldalagi Pállal - levelei Palikájával -, akivel egy időben egészen szoros volt a kapcsolata, jóllehet egyetlen levelének sem címzettje. Annál többet és többször írt Czjzek Évának, Toldalagi nővérének Bécsbe, különféle versfordításainak ügyében. Mint minden író, Pilinszky is szívén viselte műveinek sorsát, költői ebsmertségét. Ez persze nem csoda: tudhatta, hogy itthoni megbecsültsége nincs arányban tehetségével. A hivatalos megbecsültsége. A kulturális kormányzat inkább azzal nyilvánította ki, hogy számon tartja, értékeb, hogy meghosszabbították kinttartózkodása határideit, gondosan ügyelve arra, hogy mindezt Aczél Györgynek köszönhesse. A kultúrpolitika irányítója egyébként tökéletesen tisztában volt azzal, kicsoda Pilinszky János, mint ahogy azt is pontosan tudta, mi értékes és mi nem. Ez azonban cseppet sem gátolta abban, hogy olyan kultúrpobtikát alakítson ki, amelyben a politika legalább oly fontos tényezőnek minősült, mint a kulturábs érték. Pilinszky leveleit sokféleképp lehetne csoportosítani. Hadd szóljak - illetéktelenül, némi bizonytalankodással — a családtagjainak írtakról, s nem is azért, mert életrajzi fogódzók, hanem mert ezekben nyilatkozik meg legvilágosabban tiszta gyermeksége, feltétlen szeretet«, amely életművének egyik pillére, keresztényi magatartásának legszebb jellemzője. Még rá haragvó barátai is gyakran vádolták azzal, hogy önző, nem törődik a másikkal. Ha valaki figyelmesen elolvassa ezeket a leveleit, perdöntő bizonyosságot szerezhet ennek ellenkezőjéről. Amit önzésnek látunk, gyakran önvédelem. Pilinszky Jánosné, a költő édesanyja, egy igen szoros viszonyban lévő család feje volt. Hozzá a költőt egész bensőséges kapcsolat fűzte. Nem ritkaság, hogy a felnövekvő gyere76
