Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Pilinger felül, körbepislog. Borbála a kalyiba előtt ül, és harcsacsontból faragott fülönfüggőkkel játszik szórakozottan. — Hát, szóval, ha nem gyógyultál meg, bemennék én is hozzá - tűnődik Balina, és hümmögve a boszorkány felé indul. Pilinger Ferenc egy egész napon át ül a kalyiba előtt, de még egy sóhajtást sem hall. Piha. Vajon mi történhet odabent? Másnap reggel a kalyiba ajtaján Balina kidugja sápadt, alaposan meggyötört és karmolásnyomoktól hemzsegő ábrázatát. Nehézkesen előrelép a mocsári ember. Csupa horzsolás, vérömleny és folt a fölső teste. Szív az orrán. Jólesően köp aztán. Öltözködik. Nem szól, csak a fejével int Pilingernek, hogy mehetnek. Amiért jöttek, megkapták. Ha meg nem kapták meg, eztán se fogják megkapni. Lefelé gyorsabb az út. Balina elköt egy csónakot. Azzal eveznek el kisebb földvárak és török sárerődök előtt. Balina megjárta már néhányszor ezt az utat, mert pontosan tudja a folyót felügyelő török helyőrségek helyezkedését. S az úton hazafelé, ahogy Pilinger elbámulja a csendesen locsogó folyót, egyszerre emlékezni kezd Szélkiáltó Borbála neki beszélő testére, s a szavak értelme megnyílik neki. Egy lányról mesélnek azok a szavak, aki Szegeden lakik, az arca sápadt, szeme alatt mély karikák ülnek, és az ártatlanságát is elveszítette már. Pilinger kotorász a rongyai között, végre megtalálja a kamillavirágot. Nézegeti, forgatja. Különös. Hiszen a kamillavirág néhány perc alatt már fonnyad is, ha a tövétől elválasztják. Ez meg még mindig olyan friss, mintha nem ismerné a halált. Jozef Bezdán soha nem kémkedett még a nádi világban. Az alattomos mocsár, s a vérszívókkal való reménytelen hadakozás igencsak próbára teszi a képességeit. De nem azért ő a világ legjobb kéme, hogy ne lássa meg egy szelíd zsámbék mögött a leselkedő halált. Habár túlzottan nem számít már neki, hogy jó kém-e vagy sem. Néhány napja felerősödött fejének viszketése. Már-már elviselhetetlen. Iszonyatosan viszket azon a ponton, hol egy hajszála sem nőtt ki. Jozef Bezdán szenved és mosolyog. Egyenként zavarni el a szúnyogokat, kifigyelni a talpa alatt leselkedő halált, mérges kígyókat szelídíteni, s közben úgy figyelni egy embert, aki itt született, hogy az semmit se vegyen észre, nem nagy ügy. Na, de ez a hajszál! Mohamed hajszála! Jozef Bezdán egyre közelebb érzi magához a nagyfejű, fiatal férfit is, aki, hiszen tudja már ezt is, vágást szenvedett az ölén. Érzi, hogy sorsuk összefonódott. Mint az árnyék, halad velük a Tisza mentén, egészen a Tinóka partjáig. Figyeli Balinát és Pilinger Ferencet, a nád között várakozik, ha amazok megállnak, pihennek vagy az étküket költik. A kém szép arcát ösz- szemarják a vérszívók, lábáról gyakorta söpri le a nadályt. Miután Pilinger és Balina elköszön Szélkiáltó Borbálától, várakozik néhány órát, majd ő is belép a boszorkány sárból és fűzfavesszőből emelt kalyibájába. Fekete arc, egészen átszellemült tekintet bámul vissza rá. Úgy érzi Jozef Bezdán, aki a világ legjobb kéme, mintha magával a megnyíló földdel beszélne. — Trutu! — Tutú! Jozef Bezdán elmosolyodik. — Azt kérdezed, mit tudok róluk? — nevet gurgulázva Borbála. — Könnymutatványokról? 17
