Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Gajdó Ágnes: „Isten nélkül isteni életet” (Szigeti Lajos Sándor: Evangélium és esztétikum)
„Isten nélkül isteni életet” Szigeti Lajos Sándor: Evangélium és esztétikum Az Evangélium és esztétikum ott kezdődik, ahol a Modern hagyomány véget ért: Sík Sándor megállapításai az esztétikai abszolútumról: az esztétikai elmélkedés eligazítja az embert az Abszolútum felé. Kézen fogva vezeti el a tengerpartig, ott elereszti a kezét és egy abg észrevehető', finom kézmozdulattal kimutat a Parttalan Végtelenbe: A tudomány itt elnémul. Itt már a sensus Numinis veszi ót a szót.” Szigeti Lajos Sándor irodalomtörténész nem hagyományos irodalomtörténetet ír. Saját bevallása szerint immanens irodalomtörténetben próbál gondolkodni. A belső' tényezőket, a motívumokat vizsgálja, ezt jól példázza a József Attila-i teljes- ségigény és a Modern hagyomány című kötete. Ez utóbbi költészettörténet és öntörténet is egyben. Szigeti szerint „az irodalomtörténésznek nem kell félnie, amennyire tudja, megmutathatja önmagát. Az irodalom írja a maga történetét, és az irodalomtörténész is írja az irodalom- történetét. Olyan ösvényt kell keresni, amely elvezet az irodalom öntörténetéhez”. Ezt az ösvényt keresve Szigeti Lajos Sándor eljutott a Bibbáig, a bibliai motívumok tanulmányozásáig. A szerző a következőket írja legújabb könyvének első, Előleg és alapozás című fejezetében: „Az Evangélium és esztétikum olyan esz- szék és tanulmányok laza füzére, amely a teológiai hermeneutika egyik jelentős alakjának, az evangélikus Rudolf Bultmann gondolkodásának feltételeit elégíti ki, amely szerint »csak az képes a szöveg kívánalmát meghallani, akit saját egzisztenciájának kérdése mozgat«, azaz csak akkor van értelme az irodalomban való gondolkodásunknak, ha létünk problematizáltságára tudunk rákérdezni az irodalmi művekben.” A 20. századi emberi lét egyik nagy problémája, a modernség fontos ismérve az Isten nélküli létre való ráeszmélés. A költészetben még erőteljesebben jelenik ez meg, mint az egyes ember életében. A modern költő vágyakozik az Istennel való találkozásra, és különböző módon próbálja felvenni vele a kapcsolatot. Istenhez fordul elesettségében, magányában, félelmében vagy a halál küszöbén. A Bibliát lapozza, ha bűntelen bűnösségére keres magyarázatot. Hitetlen hittel esedezik kegyelemért vagy halálért; a „vizsgálóbírótól” kér feloldozást. Az Evangélium és esztétikum - Babits Mihálytól Tompa Józsefig - tizenhét, 20. századi magyar költő „istenélményét” mutatja be. A kötet öt fejezetre tagolódik: Zsoltárosok, Halálra várva, Kegyelem és teremtés, Látomás és kétely, Sors és történelem. Az egyes tanulmányok, esszék korábban már megjelentek különböző irodalmi folyóiratokban - kivéve a Zirkub Péterről szóló 1982-es írást. (A Függelékben olvasható a szövegek eredeti lelőhelye.) Szigeti olvasmányos, élvezetes stílusban fogalmazza meg gondolatait, és adja át azt a tudást, amelyet kutatásai során felhalmozott. Egyedi nézőpontból vizsgálja Babits, Dsida, Pilinszky, Sík Sándor költészetét. Értő elemzést ad Baka István istenkereséséről, Kosztolányi és Radnóti halálverséről (Halotti beszéd és Erőltetett menet). Kritikus szemmel mutatja be az írástudó hitét és felelősségét o Jónás könyvében. József Attila költészetében a tenger-motívum és a teremtés mint kegyelmi állapot összefüggéseit vizsgálja. A Tornai Józsefről szóló tanulmány is bizonyítja, hogy Szigeti Lajos Sándor sokféle szemszögből vizsgálja a költőt és művét; többféle értelmezési lehetőséget vázol föl, az egyes motívumokhoz többféle értelmezést ad. Tornai 1995-ben megjelent kötetének címe A sikoltozó rózsa. „Furcsa cím - állapítja meg Szigeti. - Egy olyan cím után, mint A szerelem szürrealizmusa volt, valóban nem tűnik modernnek. A sikoltozó rózsa valójában szinte az egész korábbi életműre visszautalni látszik gyűjtőlencseszerűen, ha szimbólumértékének Tornaira jellemző jellegzetességeit vesszük szemügyre.” A rózsa — mint szimbólum - kapcsolódik az ókori mitológiához, az égi harmattal társulva pedig a kereszténységhez: Krisztus hulló vérét asszociálhatja, a vadrózsa öt szirma 95
