Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Kovács István: Mit jelent nekem március idusa?
Gróf Bethlen Lajos kerlési birtokos hatvanhat évesen állt be honvédnek, igen, közvitéznek, Bem seregébe... A múlt század elején a nemesi felkelés tisztje... a Bécsi Kongresszus idején, 1814-ben a lovaival hívja fel magára az érdeklő- dést Ausztria fővárosában... Három év múlva a királyi párt kíséri Erdélyben... Később a reformkor nagyjait látja vendégül kastélyában, Kerlésen, annak a dombnak a lábánál, ahol a nevezetes csata zajlott Szent László és a kunok között... A szabadságharc kezdetén, 1848 ó'szén iszonyú élmény vezeti el a magyar hadba. A környékbeli román jobbágyok megrohanják a kastélyát. „Én is csendesen lefekvén ágyamba” - írta naplójában... Egy óra múltán össze van vagdosva a kastély hálószobájában... Prédálás, rombolás a szobrok, bútorok között... Kilenc sebből „piricskol” a vére. Urban császári ezredes táborába hurcolják, hogy felakasszák... Kétszer, háromszor is elkészül a bitó... Végül mégis élve marad.. Ekkor áll be Bem seregébe... A bukás után császári börtönök foglya. Nyolcvanöt évesen hal meg, éppen 1867-ben, a kiegyezés évében... Nem bizonyos, hogy Bethlen Lajos gróf volt a legöregebb honvéd a szabadságharc idején. De „apó” rang csak önnek járt ki, tábornok úr. Ősz hajának, amely ezen a festményen úgy csillog, mint a Tihuca-csúcs üstöké télen. Tihuca! Képzeló'dnék, hogy éló' mosoly villan a festmény halott arcán. Állt ott egy fenyő', 1200 méter magasságban, Tihuca és Marosborgó között. Fenyó'k királyának hívta az erdők népe, dús ágai és fiiként vénsége okán. Itt verte szét a frissen verbuvált Bem-sereg 1849 januárjában Urban császári ezredes, a későbbi táborszernagy csapatát, úgy, hogy egyenesen kifutott Erdélyből. Részt vett a csatában Teleki Sándor, a koltói gróf, Petó'fi egyetlen arisztokrata barátja, aki emlékiratában megidézte az ön tüzes haragját Urban ellen: „Utálom a lovagiat- lan katonát. Aki asszonyokat korbácsoltat, gyermekeket gyilkoltat, fegyvertelen népet mészároltat: az bot alá való és kötélre!” Huszonhat fokos hideg volt azon a január harmadikán, a zúzmara a katonákra fagyott, a tűz pattogott, égetett, de nem melegített. Bem haditerve az volt, hogy kicsalogatja Urbant jól védhető' havasi állásából. Takaródét fúvat. Mire a bécsi légiótól odajön két legény, két virágszál osztrák fiatal, s azt mondja önnek:- Tábornok úr, mi megesküvénk, hogy hátrálni nem fogunk; elére megyünk, de hátra nem! Ezt akartuk jelenteni.- És önök ma esküszegők lesznek! Mit tudja a kéz, hogy mit akarhat a fó'? Megindultak visszafelé. Éktelenül szidták az öreget. Éélórás hátrálás után a keskeny völgy tágasabb helyére ért a magyar sereg. Ekkor Ön kibontotta tervét: a bécsi légió Urban határába kerül, a sereg többi része tovább hátrál, míg elő- nyös terepre jut. Tudta Ön, miért bízta a nehéz feladatot az osztrák fiúkra; parancsnokuk volt bécsi felkelő' korukban, mielőtt ott a forradalmat leverték és ön eljött Kossuthhoz, újabb harci feladatért. Mikor minden seregrész odaért, ahová ön rendelte, akkor egyszerre: szuronyt szegezz! Előre! Néhány óra múlva Tihuca magaslata az ön seregéé... 3. — Hiányolom Tihuca nevét a két erdélyi hadjárat útjait bemutató hatalmas térképről. Igaz, itt van Kolozsvár, ahonnan 1848 karácsonyán az első hadjárat elindult, itt van Dés és Beszterce, ahonnan az utak Tihuca felé nyílnak. Nem hiányzik nyilván Nagyszeben, Brassó, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Szászsebes, Déva, Temesvár... Győzelmek és vereségek. Míg Tihucát rajzolgatom ujjaimmal a hadi térképre, oda, ahol lennie kellene, egy felvigyázó asszonyka hozzám lép és jelbeszéddel tudakolja, hogy valami hibát találtam talán a földabroszon? Dehogy, magyaráztam örömmel, éppen az tetszik nekem, hogy ezen a térképen minden erdélyi helységnév pontosan úgy 81
