Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Kovács István: Mit jelent nekem március idusa?
Tábornok úr, sokszor emlegette az utókor ezt a történelmi tanácsot. Legfen- tebb az különös, hogy mindig csak mi, magyarok hivatkozunk erre; kisebbségben, 1918 után Erdélyben, de többségben is, 1943-ban Kolozsvárott, mikor a magyar demokraták emlékezetes seregszemléjének, a 48-as Erdély című kiadványnak ez volt a mottója. És emlékeztet önre Brassó megye mai magyar hetilapja, a Brassói Lapok. Tapasztalt forradalmárként és hadvezérként jól tudta, hogy a nyomdabetű is fegyver, ha a népek szabadságát és testvériségét hirdeti. Hadi lapokat indít Brassóban, mind a három nyelven: magyarul, románul és németül. A román Espatriotul 1849. március 25-én jelenik meg, szerkesztője Cézár Boliac, aki résztvevője volt a 48-as havasalföldi román forradalmi mozgalomnak, ennek leverése után menekült át Erdélybe, innen lapjának címe: a száműzött. Március 26-án kijött a nyomdából a német Kronstadter Zeitung, április 16-án pedig a Brassói Lap. A magyar hadi újság június 18-ig jelent meg, szerkesztője Veszély Károly fiatal római katolikus lelkész, aki a szabadságharc bukása után két évi nehéz börtönt viselt Gyulafehérváron. A három hadi újság egybehangzóan hirdette a közös szabadságküzdelem gondolatát. A Brassói Lap például alcímeként, majdnem olyan nagyságú betűkből szedve, mint a főcím, a Testvériség jelszót viselte a homlokán. Brassói nyomdászok között él a hagyomány, hogy Veszély Károly eredetileg Testvériségre keresztelte a lapját, magyaráztaképpen írva alá- ja, hogy Brassói Lap, de a két cím a nagy sietségben felcserélődött... Tábornok úr, Veszély tisztelendő lapja következetesen képviselte az ön eszményeit, beszámolt a szabadságharc legfontosabb mozzanatairól, szervesen összekapcsolta, mint egymás feltételeit, a társadalmi haladás és a néptestvériség ügyét. Hasábjain újra meg újra feltűnik Gábor Áron ágyúöntő alakja, a háromszéki székelység legendás önvédelmi küzdelme. A május 17-i lapszámban jelent meg riport Gábor Áron és Turóczi Mózes kézdivásárhelyi ágyúgyáráról, A nép fia címmel. „Itt fúrt s faragott a kerekesekkel, s csináltatta utána mintáit a kovácsokkal, majd a szíjgyártók szakmáit vette számon, s midőn alig engedett nekik enni és aludni, maga is folytonos munkálkodása közben csak száraz kenyérrel élt s éjszaka is dolgozott, sőt, ha az utcán tengődő suhancokat előtalált, dologra űzte és kényszerítette őket, majd a k.vásárhelyi lőporgyártáshoz látogatott be, majd a töltények készítésére, miben a S.szentgyörgyi lelkes fiatal lányok tüntették ki különösen magukat, fordított gondot. így éjt nappá téve feszült munkássággal futott, fáradozott M.Hermányban, S.Szentgyörgyön, K.vásárhelyen és egyebütt, így készített el táborozás közben 9-10 ágyút, végefelé K.Vásárhelyen állítván fel az öntödét.” 2. - Ősz öregként ábrázolja önt az a festmény, amely az 1849. évi erdélyi csatáit bemutató tárlók fölött fogad. Csakugyan: apó, ahogy erdélyi hadjáratai során székely katonái nevezték, nem tiszteletlenségből, hanem igazi gyermeki szeretettel. Lélektani megfigyelés, hogy a száműzetés gyorsan öregíti az embert. Legyen az külországi vándorlás, vagy otthoni, belső emigrálás. Ön 1831-ben, a levert lengyel felkelés után hagyja el a szülőföldjét. Alig 37 esztendős. De rangja szerint már tábornok, ami kiváló katonai tudását bizonyítja. Mikor a honvéd altáborna- gyi rangjelzést felvarratja, még mindig csak 54 éves. Halálakor is alig ötvenhat. Harcoltak a seregében jóval idősebb hadfiak is. Egyikre bizonyára emlékszik, tábornok úr, hiszen felfigyelt rá, feladatokkal bízta meg. „Bem, látván fejér hajamat, szép fegyvereimet, gondolta, hogy nem éppen valami pórnépből lett katona, és szép szóval kérdé, mit akarok...” 80
