Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Óhajtásaim (Kecskemét és népe 1848 tavaszán)

siti ezt az álláspontot: „Egy e czélból a városházánál megnyitott, só'tt másutt is hordozandó aláírási ívre minden becsületes polgár — a választmány tudtával és megvizsgálása mellett — nevét odaírhatja.” Ez a demokratikus megnyilatkozás több mint figyelemre méltó, és a későbbi hónapok eseményeit is ismerve távolról sem véletlen.

A város vezetői is elfogadták ezt az alapállást, és március 23-án nyomtatott kiáltványban fordultak a lakossághoz, felszólítván őket a jelentkezésre. Most lehetett igazán lemérni, hogy szalmaláng volt-e a korábbi lelkesedés, vagy kész a lakosság a tényleges áldozatvállalásra is. A nemzetó'rség szervezése és tevékenységének folyamatos ellenó'rzése többet jelentett a mezővárosok számára a közbiztonság megőrzése érdekében tett elővigyázatosságnál. Az itt vállalt feladatok révén újabb személyek és közösségek kerülhettek be a közéletbe. Olyan társadalmi csoportok és egyének bizonyíthatták áldozatkészségükön túl szervező és irányító készségüket, akik korábban a közélet nagyon szűkre szabott fórumának a közelébe sem kerülhettek. Az egyének a közösség előtt, a régóta szabad királyi városi rangra törekvő Kecskemét pedig az országos szervek előtt bizonyíthatta, hogy sokkal többre képes, mint amit a korábbi évtizedekben, évszázadokban méltánytalanul rá kényszerített mezővárosi szerep megengedett.

Figyelemre méltó szervezőkészség mutatkozott meg a városon belül ezekben a napokban és hetekben is. Két nap alatt elkészült egy ideiglenes szervezeti szabályzat, amelyben a jelentkezőket négy csoportba osztották, és kijelölték számukra az őrségük állomáspontjait is. A négy „őrtanya” céljára az alábbi helyeket jelölték ki: a/ Városháza, b/ Arany Sas vendéglő, cl polgári Casino, dl Református Főiskola. Ennek megfelelően a várost négy részre osztották, kijelölték a parancsnokokat, rögzítették a szolgálati rendet, és megkezdték a felügyeletet.

Kecskemét főbírája már március 27-én önérzetesen jelenthette az alispánnak, hogy a városban március 26-ára csaknem ezren írták alá a körözött íveket. Igen jellemző a közhangulatra a város kiváló nyomdászának, Szilády Károlynak az eljárása, aki „nyilvánítá, mi szerint az itt alakuló nemzeti őrseregbe állani szinte polgári kötelességének tartaná, de mivel rossz hallása miatt arra alkalmatlan, fiai közül pedig egyik sincs ide haza, a helyett ... a helybeli őrsereg részére kellő nyomtatványok díj nélküli elkészítése által kívánja hazafiúi buzgalmát kimutatni... Egyszersmind pedig a vasárnapi díszmenethez segédeivel együtt saját zászlójuk alatti csatlakozást megengedni kéri.”

Ilyen körülmények között a nemzetőrség felesketése csakis ünnepélyes külsőségek mellett történhetett meg. A választmány külön tervet készített erre az alkalomra: „Először a tanuló ifjúság fogja énekelni a Szózatot, azután az elnök fog szónoklatot tartani, s ekkor történik az esküvés. Eskü után ismét az elnök szónokol, ekkor az ifjúság a Himnuszt elénekli és egy menet fog tartatni a Rákóczi Induló mellett.”

A vasárnapi események tehát ismét népünnepéllyé váltak: „több mint nyolcz ezer, mindenféle más lakosok jelenlétében, a városháza előtti téren” került sor az eskütételre. A főbíró hivatalos jelentésének elkészítése során sem tudta kivonni magát az előző napi események hatása alól: „az eskü utáni díszmenet annyi ezrek által a legszebb rendben, a legcsendesebben ment véghez, éltetvén a királyt, a hazát, a szabadságot, és egyetértést, úgy hogy méltán mondhatjuk, hogy városunk ily lelkes nemzeti örömünnepnek soha tanúja nem volt, - mely nemzeti ünnepnap emlékére városunk azon estve kivilágittatván - egész éjfélig viselé ünnepélyes színét sok ezreknek elébbik mozgása által, s a nemzeti őröknek az estve megkezdett erélyes fólvigyázása mellett, minden a legkisebb zavar nélkül.”

51