Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Sándor Iván: Papírváros (regényrészlet)
Hát az lehet, felelte Ruben. Kicsavarta az ingét. A fejére tette. Mint két bohóc, gondolta, pedig csak egy kaddist akart elmondani. Lehet? - ripakodott rá a könyvtáros. Annyit mondasz csak, hogy lehet? Intett. Elindult. Megállt. Maradsz? — örült meg Ruben. Maradok. És elindult. Mégis mintha látta volna még a könyvtárost. A várost is a vízvezeték csőhálózata és a diadalívek mentén kóborló embernyájaival. Ruben vitte magával az elveszettségét. Nem volt több, mint egy lény, aki még látja a partközeiben a hánykolódó vitorlást. Talált egy csónakot. Két hulla feküdt mellette. Azzal telt az éjszakája, hogy megpróbálta a csónakot kimozdítani az iszapból. Levonszolta a vízhez. Talált egy törött evezőt is. Nem tudta, mióta kúszik az iszapban. Arra gondolt, hogyha nem próbálja elérni a hajót, másnap már nem lesz ereje hozzá. Megvárta a hajnalt. A dagály elsodorta a két hullát. Sikerült vízre löknie a csónakot. Sodródott a hullámokon. Mikor már csak harminc méter választotta el a hajótesttól, várta, hogy a következő hullám hozzácsapja. Ordítozó alakok jelentek meg a magasban. Kötelet hajítottak le. A derekára kötötte. Lebegett. A csónak máris tovább rohant alatta. Karok nyúltak érte. Éjszaka tért eszméletre. A szája pálinkától bűzlött. Ha a halálomat kívánták volna, nem pocsékolnának rám egy kortyot sem, gondolta. Az eső szünet nélkül zuhogott. Mintha az örökös szárazságból az örökös özönvízbe érkezett volna. Partot nem látott. Megszólították. Latinul, görögül, arameusul, aztán héberül kérdezte egy hang, hogy hozott-e utasítást. Ráismert a színes bőrű, gazellamozgású kapitányra, aki Rómába hozta. Elmondta neki,hogy zűrzavarból érkezett, hiábavalónak tekinti az útját, érthetetlennek a hívást, szeretne visszatérni a szülőföldjére. A kapitány azt felelte, hogy amikor Philippus meggyilkoltatta Gordanust, egy hónapig várt a kikötőben utasításra. A flotta szétoszlott, de majd gyülekezik. Nem lehet tudni, hogyan döntenek a provinciák, a légióparancsnokok, főképpen a helytartók. Ruben azt vette ki a szavaiból, hogy homályban vannak előtte a lehetőségek, maga próbálja kiválasztani az irányokat, de, habár hajóját nem bízta a szélre, mindig ugyanoda jut el, ahonnan elindult, mintha nem volnának a számára útvonalak, csak az indulás és az érkezés, s persze korbáccsal a kezében, amivel kordában tartja az embereit. A legénység tagjai megérezve, hogy egyetlen akarat irányítja csak a hajót a sehonnantól a sehováig, örökösen lázadásra készültek. A kapitány láncokkal és korbáccsal tartotta őket vissza, a nap huszonnégy órájából kettőt- hármat töltve csak alvással. A kormánykeréknél Rubennel a csillagképekről és a térképolvasásról beszélgettek. A szünetekben végigkorbácsolta a gálya- padhoz láncolt rabszolgákat. Huszonhárom napig csak az eget és a tengert látta Ruben. A kapitány azt mondta, neki sem hozhatja a tudomására, hogy merre tartanak, mert ha a legénység elfoglalja a hajót, nem akarja, hogy vele együtt megöljék. Miért 10
