Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Csetri Elek: Körösi Csorna Sándor göttingai tanulmányútja

olvasó-könyvtáros kapcsolaton túlmenő' viszonyra enged következtetni, a hivatalosat meghaladó együttmunkálkodásra, szorosabb tudományos búvárkodásra vall. Mint tanulmányai alatt mindenütt és minden alkalommal, Nagyenyedtől Teheránig, Tibettól Kalkuttáig professzorai, patrónusai, pártfogói felismerték benne a rendkívüli szorgalmat, tanulmányok iránti elkötelezettséget, tudományos fanatizmust és ennek tudatában rendkívüli egyénisége rokonszenvet keltett bennük iránta és megnyerte ezek támogatását. Ugyanez történhetett Göttingában is az egyetem könyvtárosai és professzorai részéről. Azért bátorkodunk feltételezni, hogy az általa névszerint is idézett könyvtáros-professzorok alkalmat találtak arra, hogy ezt a csodálatos tudományos alkatú fiatalembert minden úton-módon segítsék és a szükséges könyveket rendelkezésére bocsássák.

Láttuk, hogy tibeti-angol szótárának és tibeti nyelvtanának ajánlásában a „nagyrabecsülés” kijutott a „kitűnő' professzoroknak” is, hiszen végsó' fokon minden egyetemi felkészülés alapja nagymértékben az eló'adásokban rejlik. A kérdés most már az, hogy Kó'rösi melyik tanártól és milyen tárgyú előadást hallgatott ?

Ismeretes, hogy Kó'rösi - nagyenyedi vállalásai következtében - kötelező' módon a teológiai karra iratkozott be. A vallási tárgyú diszciplínákban első' jelentó's professzora K. Fr. Stáudlin (1761-1826) lehetett. Hiszen kezdetben ó' vállalt kezességet a Kó'rösi által kikölcsönzött könyvekért. Stáudlin Tübingenben (Tübinga) végzett ugyan, de 1789-tól Göttingában tanított, 1790-tól már teológiai professzorként és az egyetemi templom prédikátoraként dolgozott. 1820-ig jóformán az összes teológiai tantárgyakat oktatta (0- és Új-Testamentum, bibliai erkölcstan, dogmatika, exegetika). 1812-tól dékán, 1817-ben pedig az egyetemet vezető' prorektor. Figyelemreméltó, hogy vallás-erkölcstani és vallástörténeti folyóiratában (Magazin für Religions-Moral und Kirchengeschichte) külön is írt a lamaista vallásról, összehasonlítva a keresztény és lamaista vallás tanításait. Körösinek Újfalvy előtt tett vallomása, hogy Göttingában „zsidó exegesist” hallgatott talán éppen Stáudlin 1816. nyári félévében tartott ószövetségi exegetikai kurzusára is vonatkozik. Akkor Stáudlin Ezékiel prófétát magyarázta.

Később Csorna érdeklődése a mély szellemiségű és hatalmas munkásságú professzor, J. G. Eichhorn (1752-1827) felé fordult, aki nemcsak teológiai tágya- kat adott elő, hanem az orientalisztikában, történelemben, művelődés- és irodalomtörténetben is szakosította magát. 1770-1774 között a göttingai orientalisztika megalapítójának tekinthető J. D. Michaelis tanítványa volt (ez a sokoldalú és minden új iránt fogékony nyelvész és társadalomtudós Schlözert és a klasszika-filológus Heynet is tanította). Eichhornt 1788-ban nevezték ki a Göttingai Egyetemre, ahol 39 évig működött. Tudományos termékenységére jellemző, hogy 1820-as címjegyzéke 49 önálló munkáját sorolja fel. A keleti források közlésében és kritikai értékelésében éppúgy jeleskedett, mint szintéziseiben, értékeléseiben és fordításaiban. Nemcsak munkásságával, hanem sokoldalú műveltségéről, magas szellemiségéről tanúskodó és színes előadásaival zsúfolt előadótermeket vonzott. Hogy munkásságának csak egy-két eredményét villantsuk fel, utalunk arra, hogy írt egy ötkötetes világtörténelmet, megírta a három utolsó évszázad történeti fejlődését, a francia forradalom történetét, a művelődés- és irodalom történetét az új Európában. Hosszú ideig szerkesztette az egyetem folyóiratát, a Göttingische Gelehrte Anzeigen-t. Egyszóval Eichhorn az egyetem és a korabeli német szellemi élet egyik irányadó személyisége volt. Teológiai tárgyakon, különösen ó- és újszövetségi exegetikán kívül előadott keleti nyelveket: a hébert, az arabot és a szírt.

52