Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Sándor Iván: Papírváros (regényrészlet)
getve az alvókat, a holttesteket. Ruben nem érzett éhséget. Nem érzett szomjúságot. A gennyedő' sebeit sem érezte. Leült a Tiberis partjának legalsó lépcsőjére, arcát a kelő nap felé fordította. Nem hallott szavakat, minden szeretett volna ebben a semmi-tudatban meghúzódni, ahonnan már nem vezetett út sehová. Nem tudom, azonos vagy-e azzal, akire emlékeztetsz - hallotta -, de olyan nagy a hasonlóság, hogy napok óta a nyomodban járok, bizonyára észrevetted. A Traianus-domb egyik kertjének lombjai alatt ültek. Jehuda Hanaszi húsz éve járt itt. Jóval idősebb volt akkor, mint most Ruben, ám a villa tulajdonosa azért követte, mert hasonlónak találta az arcvonásaikat. Nem hallatszottak a város hangjai. Forráscsobogás. Árnyékok. Van ilyen világ is? A római fügét és datolyát hozott. Émelyítően édes volt az ízük. Ruben inkább vizet kért. Agyagkorsóból ivott. Újra vizet kért. A napsugár tikkasztó volt, de a lombok védelmet adtak. A házigazda magára hagyta. Később, mikor úgy érezte, hogy átitatódott a nyugalom érzésével, látta, hogy a másik a házhoz vezető márványlépcsőket mossa. Órákon át sikálta a lépcsőket, a kőszobrokat. Ruben az árnyékban pihent. Gyümölcsöket evett, a függőágy- ban aludt. A házigazda virradattól napnyugtáig takarított. A harmadik napon Ruben megkérdezte tőle, meddig takarít még. Mindig. Két kancsót hozott. Az egyikben bor volt, a másikban víz. Elmondta, hog Jehuda Hanaszi tíz tekercset hozott magával, mikor itt járt. Ő is tíz tekercset terített eléje. Akkor még működött a központi könyvtár. Jehuda Hanaszi Mózes könyveit hozta el, és néhányat azokból a tekercsekből, amelyeket Jeruzsálemben, Tibériásban és Babylóniában készítettek a tanítványai. Ó Tacitus és Seneca szövegeit hozta el és mondatokat a Metamorphosisból. Ruben kérte, hogy árulja el a nevét. Megmondhatom, de nem jobb-e, ha megmaradok egy névtelen könyvtárosnak? A villa legbelső termében a spaletták behajtva. Porréteg. Egy roskatag asztal. Egy kényelmes fenyőfaszék. Ruben olvasott. A vendéglátója az utcákat járta. Már régen nem teszek mást. Följegyzem, amit látok, följegyzem, amit hallok. A rabszolgák számát, a koldusok számát, a halottak számát, a zendülők számát, a katonák számát, a császárok számát, a légiók számát, amelyek átvonulnak a városon. Három napig jegyzetelek, három napig takarítok. Emlékezetem szerint amikor apád végigolvasta az én tekercseimet, azt mondta, hogy azon az éjszakán álmában kifeszített vásznat látott, ami hasonló volt egy kis vászondarabkához, amit ő írt tele. Ez az álombéli elvegyült a földdel, a csontokkal, a kagylótörmelékkel, a ráírt szavak is egyek lettek az enyészettel, máskor azonban hatalmassá növekedett, birodalmakon, tengereken lebegett át, törvényeket, igéket, történeteket jegyeztek fel rá különböző nyelveken, és nemcsak a Tóra, az új keresztény vallás apostolainak a szövegeit, hanem a görög és a római történetírókét is. Nos, összecsaptunk. Én másféle álmot láttam. A szövegeket kövekbe vésték, azokkal együtt gördültek alá. Beleivódva a természetbe meg is maradtak, el is enyésztek. Volt, aki megőrizte az értelmüket, volt, 5
