Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Bombitz Attila: Indiántánc (Németh Gábor: A huron tó partján)

védelmében rád irányíthassa a tekintetét, a tekintetet, amelyben nincsen, mert honnan volna, se kegyelem, se irgalom, se megbocsátás.”

(Jó volt ezt a mondatot ide is leírni.)

A húron tó óvatosságból és bizalmatlanságból változik szelíd könyvvé. Rendszeres olvasmánynak lehet csak választani. Lassan, kimérten, szelíden, hogy közben tényleg elkezdhessen bennünk hullani a hó.

4.

Ami A húron tó ban történik, nem egyedül történik: igen látványos és közös a módosulás. Garaczi és Kukorelly legújabb könyveit is illeti a radikálisan posztmodern visszahagyo- mányozódása a túlzott jelentésszóró stratégia feladásával és a zárt struktúrák felvállalásával. A radikális poszton belül ez a beszédmód megszelídítését, jó esetben 'klasszicizáló- dást', kellemetlenebb esetben 'megmerevedést' jelent. Az egyes életműalakulások (bármennyire is nem időszerű tett az életműírás) egyre mélyebb törésvonalakat mutatnak fel, éspedig nem a korábban elkövetett és kanonizált poétikai váltások, hanem azok 'fellazított' változata szerint. Ha már Garaczi a Pompásan buszozunk\-kal látványosan mesél, kérdés, nem lesz-e megszokottá és így aranymíves mestermunkává a folytatás. És Kukorelly, aki a H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.-ben legalizálja édes manírjának, grammatikai frivol- ságának és egzisztenciális tétjének klasszikus mintára épüló' egységét, nem változik-e a későbbiekben valódi menhírré. És Németh Gábort is kell, hogy most valóban megszólítsa a kérdés (mert A húron tóval — meglátásom szerint — hideg és konstruktív szövegeinek elleniratát teremtette meg, és nagyon is jól tette, hogy engedett a könnyedség látszatának), most akkor innen tényleg hova?

Mert a maradék én történetét ugyancsak leíró másik két szerző', a poszton túh Závada Pál és Sándor Iván, miután elbeszéléssé alakították személyes történetüket, nagy regényt adtak ki a kezük közül. Závada a Jadviga párnáját, Sándor Iván A szefforiszi ösvényt. Nyilvánvaló, hogy máshonnan történik a közelítés. Az utóbbi két könyv példa arra, hogyan történik meg a posztmodern visszahagyományozódása a metanarráció fabularizálódásával és a mítoszok újraképezésével.

Fordulóponthoz érkezett életművek a poszton belül. Ha életművek. Mert lehet, hogy Németh Gábornak van igaza, és ahány könyv, annyi hang. Ha könyv, ha hang. De 1998 Garaczi, Kukorelly és Németh számára egyaránt a személyesség terhének jelzőjévé változott. Könyveik szárazűrtartalma (a mesemondókéhoz) képest mintha mégis nagyobb volna tényleges (átlátszó) poétikai tétjüknél. Most és talán kivételesen közös véletlenségból: a lazulás eredményeképp.

Angyal engére, a Nagy Fehér Indiánra ezek az indiántáncok várnak.