Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Lőrincz György: Az áruló

sógorom is, aki mindegyre rámkérdezett! - Hová mész? — Vásárhelyre — mondtam. — Hozzájuk elmegyek-e? - Meglátom - mondtam.

— Erdőszentgyörgyön egy kicsit többet időzött az autóbusz. Imecs Jutka vé- cézett, bement a cukrászdába, megivott egy kávét. Gondterhelt volt, komor. Mintha megsejtett volna valamit. Valamit, ami bekövetkezik. Amikor leszálltunk Marosvásárhelyen — tényleg vártak. A tekintetemmel rámutattam Imecs Jutkára, ó't rögtön igazoltatták. A másik tiszttől megkérdeztem, más egyéb dolgom van-e?

— Nincs - mondta.

— No, akkor mehetünk - mondtam a sógoromnak.

— Hová? — lepó'dött meg.

— Hát hozzátok.

— Azt mondtad, dolgod van?!

— Vicceltem - mondtam.

— Elmentem a testvéremhez, egy fél óra múlva indultam vissza. Akkor tizennyolc lej volt a napidíj, el kellett menjek a szeku előtt, gondoltam, lepecsétel- tetem a kiszállási papíromat. Bementem a kapustiszthez, s már éppen indultam volna ki a kapun, amikor K. őrnagy meglátott. - Jó, hogy itt vagy - mondta. - Ismered Te Székelykeresztúrt? — Valamennyire igen — mondtam. - Akkor ne menj el, szükségem van rád — szólt rám.

Majd:

— Rögtön indulunk.

— Hova? — kérdeztem.

— Székelykeresztúrra.

— Miért?

— Majd meglátod.

— Öt lengyel származású dzsip, s egy teherkocsinyi katona indultunk útnak. Erdőszentgyörgy után K. őrnagy megállította a karavánt, hagyta, hogy mindenki végezze el a dolgát, majd elővette Székelykeresztúr térképét, s megtartotta az eligazítást. A ház alaprajza is nála volt, minden ajtóra, minden ablakra két-két embert irányított.

— Tehát akkor biztosra mentek?

— Igen.

— Beszélhetett, vallhatott Imecs Jutka?

— Igen. De az, hogy ő jelentette fel, az nem volt igaz. Azután is többször, nagyon sokszor végiggondoltam, Imecs Jutka nem azért jött Vásárhelyre, hogy elárulja Mikulichot. Nem. Ó a pénzügyigazgatóságra volt hívatva. Tehát, nem jószántából jelentette fel Mikulichot. Mégcsak haragból sem. Itt azonban történt valami. Valószínű itt, és ekkor tudta meg, hogy ki is Mikulich Tibor. Hogy nem hős, mégcsak nem is kém, hanem áruló. Ezt onnan gondolom, hogy amikor letartóztattuk, megpróbált bátortalanul védekezni Mikulich, az őrnagy rászólt. — No, elég legyen Mikulich. Kár volt eddig is magának a jó erdélyi levegőt szívnia... Tehát az őrnagy tudott valamit. Tudta, hogy ki Mikulich. Elmondhatta Imecs Jutkának is. De az is lehet, hogy Imecs Jutka idegei kimerültek az eltelt tíz év alatt...

— Maguk nem tudták, ki Mikulich?!

— Nem.

— És itt, és ekkor következett be valami Imecs Jutka tartásában, megszakadt benne valami. De az is lehet, hogy már nem is szerette Mikulichot. Ó, aki kilenc éven át rejtegette, etette, itatta, falat húzott a szobába, mert nem a pincé87