Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Lőrincz György: Az áruló

- Hogy Piroska is szerethette Mikulichot? - néz rám minden meglepetés nélkül sógornője, Láday Károlyné, Matild asszony. - Vagy Mikulich is szerethette Piroskát? Hogy Piroska a szeretője is lehetett? Egy szerelmi háromszög áll fenn ennek a tragikus történetnek a mélyén? Miért ne? Piroska pontosan az ellentéte volt Imecs Jutkának. Finom, törékeny, diszkrét, nagyon diszkrét bájjal, álmodozó szomorúsággal. Igen. Nemcsak lehetett szerelem — volt is. Biztos, hogy volt, mert a tárgyaláson Jutkának volt egy kijelentése... Ráadásul Piroska is, Imecs Jutka is, mindketten vénlányok maradtak. Egyikük sem ment férjhez soha. Nemcsak a fiatalságukat, de az egész életüket Mikulichnak szentelték. Teljesen magányosan élték le az életüket. Igen.- Hogy beszélgettek-e később a börtönből szabadulva? Találkoztak-e? — Nem. Nem beszéltek soha egymással. És nem is találkoztak. Soha, de soha. Ezt biztosra tudom. Viszont, hogy volt valami közös a sorsukban, valami megrázóan tragikus, az tény. Mert ahogy meghalt Imecs Jutka, másnap ugyanabban az órában meghalt Pipi is. Mintha sorsuk, jó vagy rossz sorsuk s az Isten, még halálukban is összekötötte volna őket.- Nem - válaszolja kérdésemre Patakfalvi Sándor nyugdíjas tanár - , azután, hogy Mikulich Tibor eltűnt, a letartóztatásáig sohasem láttam. Hogy kártyáztam volna vele? Nem. Ez nem igaz, kérem. Csak, amíg patikusként dolgozott, addig. Addig igen, persze. De azután, hogy Jutka rejtegetni kezdte, azután sohasem láttam.

Patakfalvi Sándor, a Mikulich-féle per egyetlen életben lévő elítélt tanúja, ősz hajú, pirospozsgás férfi. Tartásában, megjelenésén egyáltalán nem látszik, hogy az ötvenes évek végén öt évet ült Erdély egyik leghíresebb börtönében, a nagyenyediben. Úgy tűnik, készséges, amikor rákérdeztem: — Hajlandó-e a Mikulich-féle ügyről nyilatkozni? — Igennel válaszolt, valójában válaszai a köztudott, a közismert tényeken kívül nem mélyítik a valóságot, okosan, hogy ne mondjam „szemfülesen” tér ki minden olyan válasz elől, amelyet nem akar megvilágítani.- Pedig a közvélemény úgy tartja, Sanyi bácsi sokkal többet tud annál, mint amennyit hajlandó bevallani, sokkal, de sokkal többet. És jó lenne, hogyha az igazat elmondaná. Ha nem másért, az igazságért. A Mikulich-féle történet, az egyik fontos mozzanata a huszadik századi magyar történelmünknek, jó lenne tisztán látni ebben a kérdésben. És Sanyi bácsi az egyetlen életben lévő tanú. Persze az is igaz, hogy joga van nem válaszolni, nem muszáj beszélnie. Hisz megértem, mennyire kellemetlen önnek, hogy egy ilyen ügybe keveredett. Érthető, ha szégyenkezik. De tény az is, hogy bárkivel megtörténhetett volna mindez. Az önök helyzetét enyhítheti, hogy becsapták önöket. Arra lennék kíváncsi, hogy Sanyi bácsi mikor tudta meg, ki volt Mikulich, milyen sötét figurája történelmünknek?- Amikor a nyolcvanas évek végén megjelent az a cikk a Magyarország című hetilapban.- Addig nem tudott róla semmit?- Nem.- Sanyi bácsi nem olvasta Simonffy Andrásnak a Kompország katonái című könyvét?- Nem.

1944. november 22-e, még népünk tragédiáktól, tragédiákkal sűrített huszadik századi történelmében is jelentős helyet foglal el. Az október 15-i Horthy-féle

82