Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Varga Mihály: Intelmek és biztatások (Veres Péter levelei)
letet. Élmény volt! Különösen tetszett nekem, hogy a szereplők szinte kivétel nélkül tudtak „viselkedni”. Vagyis nem engedték az arcukra azt a fajta „produkció- bájolgást”, azt a hazug műmosolyt, ami miatt már némely előadó-művészeket nem lehet elviselni. Annyit jegyeznék meg csupán, a tévében, rádióban általában az indifferens nagyközönség elé csak az olyan előadókat érdemes odaállítani, akik nemcsak a néprajz vagy a népzene tudós kutatójának, hanem a „laikus” nézőnek- hallgatónak is élményt jelentenek. Az igazi tamburazenekar például - mint pár éve már éppen Kecskeméten is mondtam, nekem nagyon kedves, de most hozzáteszem: a fúvós és vonós egyeduralom után valójában igazi modern muzsika is. Nem csupán kísérő hangszer, mint a gitárfélék, hanem teljes zenei élményt adó előadás is lehet. És ami fő: mulatni, közösen mulatni vele... De hagyjuk ezt, nem szakmám ez nekem... A szépirodalmi részhez nem szólok hozzá. Még nem is olvastam mindegyiket, de előre tudom, hogy versben - még jó versekben is! - sose fogtok szűkölködni, jó prózában, különösen novellában annál inkább. A novella nem bírja a „félrealizmust”, a riporthitelesség és az alkotás, vagy inkább a „kitaláció” keverését. A prózának vagy igazi mesének vagy igazi valóságnak, tehát teremtett, (költött) világnak kell lenni. (Viktor Hugó is jó, Flaubert is jó...) Hogy a novellisztika milyen problémás műfaj, arra ebben a számban is jó példa a Zám Tibor kitűnő és nagyon fontos - teljesebb megírást kívánó - szociografikus riportja. A párbeszédes részre gondolok. Úgy érzem, túl van írva, és nem eléggé meggyőző, pedig legbelső valójában - s nemcsak az író szándékában - igaz. Ezen érdemes volna elgondolkozni. Nemcsak az íróknak, hanem a szerkesztőknek is, a kritikusoknak is, akik az anekdotizmusból és az impresszionizmusból éppen csak szabadulni kezdő prózát a riportázs felé vezették, talán akaratlanul is, de azzal a szándékkal, hogy a prózában a kor problémái, az időszerű kérdések jelenjenek meg. Vagyis a próza veszedelmévé nőtt az illusztratív szándék. Holott a próza akkor ád igazán hiteles, élő és hatásos illusztrációt is, ha az író nem a szerkesztők intencióira, hanem a maga meglátásaira, gondolataira és ítéleteire hallgat. De ezt is hagyjuk most... Budapest, 1969. április 1. Üdvözlettel: Veres Péter Még egy cetli! Elnézést ezért a furcsa szerkesztésű levélért! Először szokás szerint csak egy lev-lapot akartam írni. Aztán mert a fejem illetve az agyam, mert a fejemet is megülte a nátha - tele van munka-buzgalommal, és nem bírja a tétlenséget, tovább nőtt a levél. Gondolom, nem haszontalanok a többi megjegyzéseim sem. * Kedves Barátaim! Úgy látom, nincs itt az egész levél, de mindegy. Valamit itt-ott belejavítottam, hogy jobban hasonlítson hozzám. Nem tudom, Szabó Jani barátunk ír-e valamit a látogatásáról. Ha igen, szeretném látni. Már csak azért is, mert valami furcsa dolog, de eddig még egészen ritka eset volt, hogy valaki úgy írt volna rólam, hogy én abban igazi önmagomra 105
