Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta

háziasítható a táj: az embertörténetet elnyomja a kőtörténet, a kő-kultúra. Sassari: ahogy az s-ek siklanak a szóban, úgy tekeregnek a homokkő- és gránitsikátorok, Alghero: a vár falaiban engedelmesen remegő katalán csorda-kövek, a kikötőbe ágyazott, kínlódó kavicsmólók, ez a kő-civilizáció, és Arzachena meg a Nuragék Völgye — az erőszakos ásványi hagyomány. A kövek a Sziget belsejéről, Barbaggiáról képzelegnek.

Az áporodott, félhomályos hengerben a föld és a bazaltkockák szaga, egy kimerevített zuhanás és a behorpadt üresség az, ami Merinkait az első pillanattól óvatosságra inti. Az egyik pillanat megtévesztésig hasonlít a másikra, a levegő csonkakúp alakú, és kisebb fényhasábok szúrják át, amikor odakint beborul, de Merinkainak még így is nagy erőfeszítésébe kerül, hogy a nyirkos lépcsőn megcsúszva ne a mélységet válassza. Piruett egy kiveszett civilizáció szélén, krákog le Bacsuénak, csak figyelj, de Bacsue délre már napszúrást kapott, ráadásul havibaj gyötri, ezért mélázó egy kicsit, vagy még a szélén sem, tamáskodik Merinkai, csak kijáratokat látok itt. Hiába, amikorra a sárga Völgy végébe érnek: Nuraghe di San' Antine, Nuraghe di Barumini és sok tucat más, csonka kis nurage, Bacsue Vacocha és Merinkai enyhe csalódást éreznek.

Számtalan kiváló kőkori tornyot láttam én már a Kócsagok Országában, mormolja Bacsue egy ciszterna peremén üldögélve, s inkább arra összpontosít, hogy milyen elviselhetetlen lúgos kenőccsé keveredik fáradt vérével az izzadtság, a kíntornát figyeli a bugyijában. Merinkai körbejárja Baruminit, a legnagyobbat, és körbejárja San' Antine-t, a legépebbet, végigsétál a csukott körfolyosókon, behatol a toronyba zárt kutakba. De képtelen áthatolni az ellenséges hallgatáson. Megnyalja a tapadós falakat. Nuragék. Kóstolgatja a szót. Nuraxi. Egy parasztműveltség vaskos teremtményei. Hegyvidéki kentaurok, az egyiptomi Középbirodalom piramisaival és a krétai palotákkal egyidőben épültek, furcsa tenger-ellenes hangulattal átitatva. Irtóznak a partvidékektől: bármerre utazzon is Bacsue és Merinkai, nuragét nem találnak a tenger határán. A közel hétezer torony a sziget belsejében alkot láncot, egymástól látótávolságra hullámzanak északról le egészen délig — kő- ősállatok, kiveszett nyelven üzengetnek egymásnak, gondolja Merinkai.

Kiveszett nyelv kiveszett matematikája és térgeometriája: a Nuragék Völgye hegyek és síkságok találkozási pontjait köti össze ezekkel a magányos vagy kisebb körkamrákkal övezett bástyákkal, a Sziget nyugati oldalán. Talán. Vagy jelképes, kultikus helyek csomópontjait kapcsolja össze. Talán nem tenger-kultúrájú nép emelte a nuragékat és nem is nomádok. Hanem letelepült, tehetséges törzsek, akik a dél-metafizikát elutasítva szabadították föl a Sziget alkotótörvényeit, a sziget-metafizikát. Megalitikus romantika, félbeszakadt építészeti stílus. A nuragék sötét tömörségükkel, misztikus arányaikkal, gigantikusán pontos rendszerükkel Dél iránti megvetésüket fejezik ki: a szigetlétet a szigetlétben. Kétszeresen bevehetetlenek.

Építőikből is csak kő maradt: felismerhetetlen nekropoliszok, megalit- szentélysírok, sok ezer leromlott nurage-kémény, imádkozó és nyilas bronzszobrocskák rejtélye, és a durva, sietős kézmozdulatok nyomai a falakon, gondolja Merinkai.

43