Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Poszler György: "A Törvény Szövedéke...?" (Sándor Iván: A szefforiszi ösvény - elemzéskísérlet három tételben)

séges törekvéseinek alantassá süllyesztésében. Vagy akár Simon sikerének vagy sikertelenségének eldöntetlenségében. Mert e befejezésben is benne rejlik a fenségesség vagy alantasság alternatívája. A madarak hangjában a fenségesség—, a gyerekek csúfolódásában az alantasság lehetősége.

Simon lehetséges törvényében nem „feslik fel” a „törvény szövedéke”. Nem „felfeslik” inkább remélhetővé válik.

*

Eddig a három tétel. A törvény keresésének, értékének, érvényének, értelmének három változatáról. Kettőről, ami érvénytelenné lett. A régi világrend végéhez vezett. Egyről, ami érvényessé lehetett. Az új világrend kezdetéhez vezethetett.

Ez alternatíva hozza létre az egész kompozíció összetéveszthetetlen világát. Ami érzékelteti: valamin kívül, valami után, valami nélkül, valaminek a végén, valamihez képest „poszt” vagyunk. De érzékeltetheti: valamin belül, valami előtt, valamivel együtt, valaminek a kezdetén, valamihez képest „pre” lehetünk. Ez adja végig az elbeszélés és befogadás intellektuális feszültségét. Ami állandóan ide-oda vibrál az ellentétek, főként az után és előtt, a „poszt” és „pre” között. Persze nem extenzív-szenzuális, de intenzív-intellektuális feszültségről van szó. E feszültség külső, szerkezeti eleme - láttuk már - a végletekig vitt ellentét az elbeszélés ideje szűkössége és az elbeszélt idő tágassága között. Ami sűrítő, feszített szerkezetet teremt. E feszültség belső, jelentésbeli eleme a végletekig vitt ellentét az egészen kibontott elbeszélés és az egészen lebontott fabula között. Ami - végső soron — a fabula leépítését, az elbeszélésben való feloldását jelenti. Ahol a mi történikre, azaz a történet vázára kérdezni lehet. De a miért történikre, azaz a fabula vázára alig. Mert az általánosítás e magas szintjén, a szimbólummá vagy allegóriává sűrítés minőségében, a bibliai példázattá emelés jellegében az összefüggések reprezentáltatnak, de nem argumentáltatnak. Analógiás alapon, hasonlóságok-felvillanások szintjén, szenzuálisan-művészileg, sejtetten megteremtett összefüggésekről van szó. Nem kauzális alapon, indoklá- sok-kifejtések szintjén, racionálisan-elméletileg, ábrázoltán megteremtett összefüggésekről. Ez pedig az okozatokat sejtető elbeszélés erősítésével, az okokat ábrázoló fabula meggyengítésével egyértelmű.

Ezt érzékeltei az elbeszélői helyzet, az elbeszélői nézőpont állandó változtatása is. A kívül és belül tudatosan játékos felcserélésével. Az alap a harmadik személyű, „Ó-elbeszélés”. De az elbeszélő és elbeszélt helyzete oly közeli, hogy a harmadik személyű, „Ó-elbeszélés” gyakran első személyű, „Én-elbeszélésbe” vált át. Amikor harmadik személyű elbeszélés, akkor a szereplő tudatát megszólaltató átélt beszéd. Amikor első személyű elbeszélés, akkor a szereplő tudatában megszólaló belső monológ. Nagyon rokon eljárás. Mindkettő belső pozícióból szól. Annyit tud és lát, és úgy tud és lát, amennyi és ahogy a szereplő helyzetében és helyzetéből, tudatában és tudatából tudható és látható. A kettőből együtt tevődik ki az elbeszélés tónusa. A magas általánosítási szint reprezentá- lásával és ironizálásával egyszerre. Amely szüntelenül kommentálja az eseményt és történetet, meg az elbeszélést és fabulát is. Kihangsúlyozván a biblikus paradigma és intellektuális irónia termékeny együttlétét és ellentétét.

Nyitott mű. Kérdést fogalmaz, nem választ. Mi lesz Simonnal? A lehetséges törvénnyel - a pusztuló régi - vagy keletkező új világrendben? Visszaváltoznak a madarak ismét koldussá - vagy sem? Lefordíthatok a madárhangok emberi szóra - vagy sem? Ettől függ minden:

28