Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - Pomogáts Béla: A polgári ethosz (Választások után - új korszak előtt)

tette magát, s mentalitásában igen sok nem-polgári, inkább kisnemesi tradíciót tartott fenn.

A klasszikus értelemben vett polgárság, amelyről a nyugat-európai társadalomtudomány és szépirodalom beszél, nálunk csupán töredékesen jött létre: alföldi városok cívisei, dunántúli, felvidéki és erdélyi patríciusok között. Ez az a polgári réteg, amelyről Max Weber mint „polgári rendről” tesz említést. Ez természetszerűen más társadalmi képződmény és fogalom, mint a gazdaságifoglalkozási értelemben vagy a politikai-állampolgári értelemben vett polgárság. „A rendi értelemben vett — vagyis a nemességgel és a proletariátussal szembeállított polgárság — írja Max Weber Gazdaságtörténetében — »a vagyon és a műveltség embereiből« tevődik össze; rendi értelemben polgár a vállalkozó, a járadékos és egyáltalán mindenki, aki valamilyen felsőfokú képzést kapott, amit társadalmi presztízst biztosít a számára, és lehetővé teszi, hogy a rend színvonalán éljen.”

Ez a fajta „rendi” polgárság volt az, amely Márai Sándor álmaiban és regényeiben megjelent: egy mitikus és vágyott, talán soha vagy csak szórványosan létezett magyar polgári „rend”, amelynek a modern Magyarországot fel kellett volna építenie és virágoztatnia. Ennek a polgári „rendnek” a mentalitását és erkölcsiségét Márai szerint is a hivatástudat, a felelősségérzet és a szolgálat készsége határozta meg. Olyan tulajdonságok, amelyeknek társadalmi jelentősége van, mégsem egy kollektivista társadalom tulajdonságai. Márai ugyanis minden kollektivizmustól eredendően idegenkedett. A polgári mentalitás és erkölcsi- ség értékét, szerinte éppen az adta meg, hogy a független és önálló: felnőtt emberi személyiség tulajdonságaiból következett. A polgár, mint jelenség, Márai meggyőződése szerint, az európai kultúra legjobb „lelki” és „antropológiai” teljesítménye volt. Ahogy Föld, föld! című önéletrajzi emlékezésében olvasható: „A polgár számomra a legjobb emberi tünemény volt, akit a korszerű nyugati műveltség alkotott, mert a polgár alkotta meg a korszerű nyugati műveltséget: amikor egy elöregedett társadalmi hierarchia megsemmisült, egy megbillent, tótágast álló világrenden belül a polgár teremtett egyensúlyt.”

Ennek a Márai által is megálmodott és mitizált polgárságnak egyik legfőbb értéke maga a hagyomány (akár a nemességnek és a parasztságnak): a biztos tulajdonosi állapot és az erre az állapotra alapozott függetlenség, valamint öntudat, amely természetes módon következik abból a „hivatástudatból”, amelyet Max Weber a polgári ethosz leginkább jellegzetes tulajdonságának tekintett. Mindemellett a polgári hagyományhoz szervesen hozzátartozik a műveltség is, amelyet nem szabad összetéveszteni a tájékozottsággal: a polgári műveltség a humán (és humanista) nyugati tradíciókra épül. magába foglalja a filozófia, a történelmi múlt, az irodalom és a művészetek ismeretét, és együtt jár a társasági szokásoknak, az udvariasság hagyományainak, a konyhaművészetnek az ismeretével is. A műveltség ugyanakkor nem pusztán ismeretanyagot jelent, hanem bizonyos szervesebb gondolkodást és kifinomultabb ízlést is. Ezenkívül a polgári ethosz természetes tulajdonsága az elfogulatlanságnak és a mások iránt tanúsított toleranciának az a tradíciója, amely a megalapozott függetlenségből, a biztos öntudatból és az átélt műveltségből következik.

88