Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Pintér Lajos: A koromfekete Nap (Diószegi Balázs tiszteletére)
házat, parányi udvart, ahova jobb pillanataiban együttérző élettársa kivezethetné: ki a levegőre, ki az áldott Napra, most is, szeptemberben, amikor mindezt gépelem, e szeptemberi bágyadt búcsúzónál még megláthatná az ég kék színét, a lemenő Nap gyengécske, pisla sugarát. Istenem, ez a madárka- btkába zárt ember, lehet, hogy évek óta nem volt kint szabad egünk alatt! Sok évvel ezelőtt jártam Konjovics műtermében, hatalmas, lángoló piros Napjára emlékezem. Arra a festményére, melynek Napja majdnem felgyújtotta a vásznat, lángoló, vad expresszionizmusára. Megtaláltam most Diószegi Balázs műtermében e kép párját, századunk remeklését, abszurd látomását, Diószegi utóbbi remeklését: a koromfekete Napot. Ott áll a szekrény tetején! Ott ragyog negatívan. Ott az abszurd expresszivitás csodája, az órjás, fekete, kihunyt Nap. Örökre emlékezetemben. Fehértől a feketéig végigélték Ők a századot. Tóth Menyhért, a fehér szín festője. De az ő fehére: valamennyi szín, mint kidőlt kosárból, fehér színje feldőlt színterén ott a piros, a narancssárga, a zöld, a kék, a búzaszem- barna. De mindent összegez, egybefog, eggyéjelképez fő színe, a fehér. Diószegi feketéjében is ott van valamennyi szín, a piros, a lány ken dó'-sárga, légyszárny-zöld, tengerkék, katonacsizma-barna. De mindent összegez, egybefog, eggyéjelképez fó' színe, a fekete. Jelképes egén, századunk jelképes egén ott ragyog a koromfekete Nap. Alkony, 1976 70
