Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - A szavak közti csend (Ryszard Kapuscinskivel beszélget Kovács István)

— Megalázónak tartottam. És annak tartotta az egész nemzet. Ráadásul semmit sem oldott meg, mindent elodázott 1989-re, és azutánra. Hogy személyes életemben mit jelentett? A hadiállapot 1981. december 13-án történt bevezetése után a Kultúra tevékenységét felfüggesztették, majd a lapot is megszüntették. Munkatársait, mint Szolidaritás-tagokat, kirúgták. Ettől kezdve szűntem meg státuszos újságíróként dolgozni, s vagyok szabadúszó — ahogy Magyarországon mondják. Vagyis írok. írásaimból élek. Az én esetemben ez annál szerencsésebben alakult, hogy egy évvel a hadiállapot bevezetése után egy tekintélyes New York-i kiadó megjelentette A császár című könyvemet angolul, amelyet John Updike lelkes hangú recenzióban méltatott. írása könyvemre terelte a figyelmet. Ezt követően több meleg hangú könyvismertetés népszerűsítette munkámat. Ez volt az első könyvem, amely nyugaton megjelent. Ezt aztán sorra követték a később megszületett kötetek.-A császár 1979-ben jelent meg. Mennyi időt vett igénybe a megírása?

— Minden könyvemet folytatásokként, szakaszosan, heti ritmusban írtam meg, mivel hetilapban jelentek meg eló'ször. Könnyű kiszámítani, mennyi időbe telik megírásuk. Ha egy héten 10-12 oldalt tudok írni, s a könyv 200 oldalas, akkor a könyv három-négy hónap alatt születik meg.- Említette, hogy a kezdet, az első sor, az első bekezdés, az első oldal születik meg legnehezebben.

— Igen. Hihetetlen nehezen kapom el a „beindító” gondolatritmust, találok rá az első mondatra, mondatokra. De az is előfordult, hogy máris rovom a sorokat, anélkül, hogy pontot tettem volna a kezdetre. Aztán teljesen más könyv születik, mint ami folytatásokban napvilágot látott. Például a Még egy nap az élet című beszámolóm, átalakult, átszerkesztődött., mire könyv formájában megjelent. A szöveg azonban alig változik. Újságírói természetem van... Az újságírói természet olyan, hogy rákényszerül az ember a szigorúan kötött határidőire. Erre a napra, erre az órára ebből és ebből a témából ennyi és ennyi oldalt kell megírni. Ha hétfőre meg kell írnom valamit, az oly mélyen belém programozódik, bele vésődik a tudatomba és természetembe, hogy a szöveg biztos, hogy megszületik. Ha e kényszer, e határidő nem léteznék, lehet, hogy a kérdéses szöveget egy hónap alatt se írnám meg. Ez már mint egy velem született mechanizmus működik bennem.- Lublinban egy irodalmi találkozón mesélte, hogy amikor 1962-ben megjelent az első könyve, úgy érezte, hogy a kutya se kíváncsi rá, senki se vásárolja és a végén a papírzúzdába kerül. Ennek dacára megfogadta, hogy akkor se változtat írásmódján, stílusán, nem jár az olvasó kedvében. Persze tétova reményt táplált az iránt, hogy az olvasói érdeklődés és az Ön könyvei egyszer majd egymásra találnak. Nagyon hosszú idő, majdnem húsz év lelt el ennek bekövetkeztéig. A császár hozta meg a sikert. A közel kél évtizeden ál tanúsított türelem azt jelenti, hogy tényleg nem akarta mindenáron elnyerni az olvasó tetszését...- így van. Akadt kolléga, aki arra biztatott, hogy úgymond pénzért, jövedelemszerzés céljából írjak. Elutasítottam. Úgy véltem, hogy jól és jót kell írnom, vagyis minőségelv vezérelt. Hozzá kell szoktatni az olvasót a névhez, hogy az olvasó a nevet rögtön azonosítani tudja a jó szöveggel. Ez az egyetlen követhető módszer abban a tekintetben, hogy az ember a mi szakmánkban valamit elérhessen. Mindenfajta trehányság önpusztító.

Szeretnék ezzel kapcsolatban a nagy amerikai íróra, Saul Bellow-ra hivatkozni. Jóval azelőtt, hogy Nobel-díjat kapott volna, valaki interjút készített vele. Bellow a beszélgetés megjelenése idején még az Egyesült Államokban sem volt különösebben ismert író. A Nobel-díj átvétele után, a korábbi interjú-készítő megkérdezte tőle: „Bellow úr, Nobel-díjat kapott, pedig majdhogynem ismeretlen

62