Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Toldi Éva: Az író utcája (Gion Nándor: Jéghegyen, szalmakalapban)
bennük az a rendkívüli prózaalakítási eljárás, amely valódi nagyszerűségében regénytrilógiájában, a Virágos katona, a Rózsaméz és az Ez a nap a miénk című regényének lapjain mutatkozik meg: a legendaalakítás képessége. Hétköznapi emberekről ír, és a hétköznapi ember sorsának keservét és nagyszerűségét egyszerre ábrázolja, bukást és megdicsó'ülést egyszerre mutat fel örök érvényű emberi értékként. Alapvetően epikus fordulatokra épülő prózájának hátterében ezért húzódik meg poétikusság, ez biztosítja szövegeinek egységes hangulati hátterét is. A válogatott novelláskötetben felfigyelhetünk Gion Nándor prózájának még egy jellegzetességére, amely a szövegek egybeolvasása során válik nyilvánvalóvá. Ez pedig a narrátor szövegbeli helyzete, amely tulajdonképpen az el só' novelláktól kezdve kialakult, egységes. Az Ezen az oldalon szövegeiben narrátor és az általa leírt világ teljes összhangja valósul meg: a nyelv egyszerűsége a létezés egyszerűségét képezi le. Ebből az elbeszélői pozícióból válik természetessé az azonos nyelvi fordulatok, jelzőit ismétlése, a kopár nyelvhasználat. A stílus közel van az ábrázolt világhoz, alkalmazkodik a hétköznapok monotóniájához. Ezért olyan természetes, hogy nincsenek szinonimák ugyanannak a helyzetnek a megnevezésére, jellemzésére, egyazon tárgyat vagy szituációt mindig ugyanazzal a hangsorral nevez meg, akárcsak a novellák hó'sei. Redukált a szókincse, a világa, akár szereplőinek. Gion Nándor nyelvet teremtett az Ezen az oldalon írása során, ma is erről a nyelvről felismerhető. A novellákban mindvégig egy semleges elbeszélő jelenlétét érzékeljük. A szövegek egynemű nyelvi közegben jönnek létre — mindenki egyformán beszél, a szereplőknek nincs egyéni nyelvhasználata. Mindenki a narrátor hangján szólal meg. A jellemeket beszédükkel nem árnyalja, a gyerekek és a téglagyári munkások, a rendőr és a pap egyforma szókinccsel rendelkezik. Ez is egyfajta eltávolodás a realista elbeszélő prózától. A mindentudó narrátor távolságtartása ugyanakkor fontos eleme ennek a prózának. Az angyali lá^assó^ban narrátor és szereplő már nincs azonos elbeszélői tudásszinten, a narrátor egyre fokozottabban nyilvánítja ki mindentudását, többlettudását. Ezért fordulhat elő, hogy a gyerekkorról szóló történetben „üzleties szellemű éneklés”-t olvasunk pénzért énekel helyett, a lányok „nélkülöznek minden fehérnemű” ahelyett: meztelenek voltak. Vagy körülményeskedő mondatokat: A bor egészséges ital, még cukorbetegek is fogyaszthatják’ (a kiemelés az enyém). Ahogy haladunk a válogatott novelláskötetben a maiak felé, mind nyilvánvalóbbá válik a mindentudó elbeszélő távolságtartása a szövegtől, ami a korábbi belérzés helyett a tárgyhoz való mind erőteljesebb ironikus viszonylással párosul. A válogató Domos Mátyást dicséri, hogy a Jéghegyen, szalmakalapban anyaga novellaszervező eljárásaiban és hangulatában egyaránt egységes, s felrajzolja a munkásság legfontosabb állomásait. Egy kivétel akad csupán, A galamb című novella, amely nem ülik ebbe a novellasorba, mégis van indokoltsága közzétételének. A novella szereplője egy képregényhősről, T. T.-ről, azaz Talpraesett Tómról, eredeti nevén Lucky Luke-ról olvas, s az Uj Symposion folyóirat köré csoportosuló alkotók meglehetősen sokat foglalkoztak a képregénnyel. Várady Tibor például összegyűjtött írásainak kötetébe hármat is felvett ilyen jellegű írásaiból, s többek között így ír a műfajról: „A lúldefiniáltság a képregény egyik legalapvetőbb és legegyszerűbb szerkezeti tulajdonságából ered, abból a körülményből, hogy a képregény rajz és szöveg együttese. E szimbiózis, mely egyébként igen erőteljes és virtuóz effektusokat is eredményezett, nem segíti a narráció kibontakozását, megnehezíti a szereplők kontúrjainak magában a mesében, magán a mesén keresztül való kialakulását, megnehezíti, hogy a mondanivaló is a mese fonalaiból fonódjon, ami a jó mesemondás lényeges jellemzője. A 37
