Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Czigány Lóránt: A hasonlíthatlan szépségű Sátorhegyek lábánál
látszott. Még délebbre a már kékesen háttérbe olvadó Koporsóhegyként emlegetett Sátorhegy. A Hecske hivatalos etimológiáját nem ismerem, szerintem a kedveskedően humoros „Hegyecské”-ból keletkezett ejtéskönnyítő hangkivetéssel, amit a korábbi, teljesebb elnevezés a Hecsketető valószínűsít. Ez volt szűkebb pátriám, hiszen a keleti oldalán születtem, nem messze Czigány nagyapámék házától; a nyugati oldalon, tehát már a hirtelen emelkedő Kopaszka (régi nevén: Szárhegy) alatt laktak nagynénémék, s mi pedig most a déli oldalára kerültünk, ahonnan azután igencsak elkezdett lejteni a Hecske, egészen a sebesfolyású, zubogó patakig, mely talán azonos az Anonymus által emlegetett KetelpotacávaA. (Bár a kódexben Re tel a neve, de a tudós textológusok megállapították, hogy ez tollhi- ba.) A Ketel név Kazinczy szerint Kecelnek ejtendő. Ugyancsak Anonymusnál szerepel Újhely régi neve: Sátorhalma (Saturholmu); az új település csak a tatárjárás után épült fel. Most kezdtem ismerkedni az újhelyi rokonsággal. Apám többször elvitt megmutatni dédnagyapámnak, aki minden alkalommal újra meg újra megismert, s a befelé néző kék szemek megteltek könnyel. A lugasban üldögélt legszívesebben, összeaszott testét pihentetve, a hosszúszárú pipa egy pillanatra sem került ki a szájából. Eltette Kossuthot, nedves szemekkel. ízületi bántalmaktól meggörbült ujjainak selymes simaságára emlékszem, ahogy megcirógatott. 1951-ben halt meg. Leesett az ágyról, eltörte a medencecsontját. Szépen gyógyult 93 esztendeje ellenére. A mozdulatlan fekvéstől azonban tüdőgyulladást kapott, az végzett vele. Ha pipáját megkapta, zúgolódás nélkül viselte sorsát az utolsó pillanatig. Nagyapám fejformája és vonásai fényképeken Kemény Zsigmondéra emlékeztetnek. Kékszemű, gyérhajú, „derék” ember volt, pirospozsgás arccal. Kurtaszárú pipáit gyakran cserélgette, mind rosszul szeleit. Disznóhólyagból készült, sárgás dohányoszacskóból nagy körültekintéssel tömte meg őket. Ormótlan, nehéz sárgaréz öngyújtójával sokat bajlódott, pedig két irányból, két kovakőről is megcélozhatta a középen lévő kanócot. Mikor aztán sikerült a keserves tűzcsi- holás, megnyugodva pöfékelt és úgy tekingetett a világba. Bajlódott a vérnyomásával is, hiába piócázta magát. (Annak legalább mellékhatása nem volt, nem úgy, mint a ma divatos béta-blockereknek.) Ha anyám modernkedve a C-vitamint emlegette, kijelentette, hogy a hordóskáposztában minden vitamin megtalálható, ami neki kell. Ebből készültek a felejthetetlen töltöttkáposzták. Szerettem nézni, ahogy nagy szakértelemmel tapossa a káposztát, s ügyet sem vet a világra. Anyám megszállottan óvott apám öccsétől, „bacis” Pistától, de én minden alkalmat megragadtam, hogy vele legyek. Izgalmas dolgokat művelt maga eszká- bálta kristálydetektoros rádiójával. Gyakran jártunk sétálni a Hecskére, s ilyenkor mindig mesélt. A Hecske nyugati, emelkedő oldaláról kilátás nyílik Borsi felé, ott beszélt Rákócziról és hogy messze a hazájától, idegen földön halt meg. Legkeserűbben a cseh megszállást emlegette. Újhelyi ugyanis 1919-ben rövid ideig (április 30. — június 5.) a csehek tartották megszállás alatt. Többször elmesélte, hogy a visszafoglaló harcok után egy járőr eltévedt cseh katonát fogott el, aki térdre vetette magát, úgy könyörgött, kíméljék meg az életét. Tárcájából előragadta felesége és kisfia képét: özvegy és árva lesz belőlük. A járőr elvette a puskáját, s hátat fordítva a zokogó embernek, elindult a Rotó-sarolc felé. A kirakat üvegében vette észre, hogy bajonettjét, amit elfelejtett elvenni tőle, az ellenséges katona szúrásra emeli. A járőr megfordult és a puskatussal úgy vágta fejbe a cseh légionáriust, hogy kiloccsant az agyveleje. Minden alkalommal borzongva hallgattam a történetet. Ma sem tudnám megmondani, hogy a történet morálja az ellenség álnoksága és hitszegő volta, s az ezért kijáró, jogos önvédelemből 65
