Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Papp Tibor: Irányítószám 4351
utca, Homok utca, Egymalom, Kétmalom, Ötmalom utca. Iparos mesterek, mesterlegények, parasztpolgárok, világot járt tudósok, szegényemberek lakta utcák. Csupa történelem, még ha nem is fölöttébb zajos, csak afféle csendben munkálkodó. És lám: hiába bolyongtam be az eljöttöm óta lepergett négy évtized során majd' az egész országot, az ó, az ő meg az é hangot még ma is kettó'shangzóként — amint azt Papp István professzor úrtól tanultuk: záródó diftongusként - ejtem. Számomra ez is hazulról hozott becses örökség, akárcsak a bizonyosságra törő' kétely s a belőle sarjadó hit, amely a bajokban szolgáló bűvös bot gyanánt — még ha némelykor valahol ottfelejtem is - támaszul s fegyverül mindenkor mellémszegó'dik. A házat, ahol megszülettem: a DEMKE szülőotthont régesrég lebontották. Azt sem tudom, mi épült a helyén. Ám ez nem is fontos. Élnek még édes Szüleim. Várnak. Van még hová haza-hazamennem. Papp Tibor IRÁNYÍTÓ SZÁM 4351 A •A. -B. bátorligeti erdő' és a hajdani ecsedi láp között valahol középen húzódik az a vonal, ahol a sárga föld a feketével találkozik. A láp széle a nyírségi homokkal. A gyümölcsös meleg a nyirkos-zsírossal. Az aranyszínű por a kotuval. A halszag az Ószóló' szagával. A nagygazdáké a zsellérekével. A lápi oldalon, a vonallal párhuzamosan folyik a Kraszna. A zöldárnak a vize szőkén homokos, a szaga pedig tavasz és nyár között lebeg. Csatornának kellene nevezni, nem folyónak. Száz évvel ezeló'tt nagyanyám is hordta a vizet a hatalmas árkon dolgos» kubikusoknak. Az enyhe füstszag, a kesernyés, azt jelentette gyerekkoromban, hogy valahol ég a láp. Volt, aki szekerestól-lovastól benneégett, mesélték az öregek. A kenderáztató rothadó vizének a bűzét a szél hozta el a faluig és még azon túl is. Riasztó volt a döglött kender izzadtsága, mint egy rosszul énekelt hang a nyár kórusában. Különösen az volt furcsa az orrfacsaró bűzkeverékben, hogy fortéimé ellenére a kártolt kender halványan megelőlegezett illatával téli esték családias légkörét is felidézte, amikor kezükben pörgő' orsóval fontak és társalogtak a meleg konyhában az asszonyok. Kártoláskor a kender szaga még éles, mintha a kemény rostok ereje tenné csípőssé, hajba, ruhába- furakodóvá. Később a fésült, puha kócnak megédesedik az illata és szelíd lesz, hasonló a napraforgóolajéhoz, mely szintén erős és árnyalatlan szagot áraszt, amikor kijön az olajütóból, csak egy kis állás után szelídül meg. Ez utóbbit felidézve viszont az olajoskáposzta és a fokhagymás pirítós csiklandozza az orromat nagyböjti estéken, amikor vidáman lobognak a lángok a sparhelt tűzterében, amikor napraforgókóró, kukoricacsutka, vagy felaprózott gallyak égnek semmivé, szürke hamuvá. A hamura, ha vizet öntenek, lúgos bűzt áraszt. Kenyérsütéskor falevelek zizzenését utánozza a száraz szőlővenyige és ontja aszaltgyümölcs szagát a kemencéből, előkészítve a terepet 54
