Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Balla D. Károly: Baglyok őrizte táj
Balladák, mondák termőföldje is ez a vidék. Gyerekként hallottakat elevenített föl bennem s gyarapítóit számomra eddig ismeretlenekkel Vári Fábián László ballada- és Keresztyén Balázs mondagyűjteménye. Kanyarodjunk még vissza Beregszászba! Ott is voltam néhányszor a közelmúlt években. Amit változatlannak találtam, az a töretlen baráti szeretet, amely jár a rég elszakadtaknak is - meg mindazoknak, akik jó szívvel látogatnak oda. 1800 nyarán Kazinczy rabként utazott át Beregszászon; társaival, köztük francia foglyokkal együtt Munkácsra kísérték. A beregszásziak elhalmozták őket étellel, itallal, szeretettel. Egy szegény ember két forintot nyomott Kazinczy markába, restelkedve, hogy csak ennyit tud adni. „Szegény nemzet, de gyönyörű nemzet!” - kiáltott fel az egyik francia. A város ma elhanyagolt, házairól, lakóiról lerí a szegénység. De népszavazással elérték, hogy újra Beregszásznak hívják. Utcái közül egyre több viseli a magyar történelem, irodalom, művelődés kiválóságainak a nevét. Magyar gimnázium, tanárképző, színház működik a városban. Szobrot állítottak Petőfinek, Illyés Gyulának. Szegény város, de gyönyörű város! Balia D. Károly BAGLYOK ŐRIZTE TÁJ J. J- ogy a Vár ott magaslik az utcánk végén, azt olyan természetesnek találtam, mint más azt, hogy gyár, irodaház, csűr vagy dohánysimító van a házuk közelében. Tudtam, egészen pici koromtól, ha kifordulunk kis zsákutcánkból, akkor ott, ahol kifullad a nagy utca emelkedője, ahol a macskakövek lágyab- ban simulnak egymáshoz, ahol őszönként gesztenyék koppanása veri fel a délutáni csöndet, ott van a Vár, magas kőfalával, a körbefutó sánccal, boltíves kapujával. Udvarába be lehet menni, megcsodálni a „Behúzós bácsit” (pár évesen így neveztem el a bejárattal szemben álló öntöttvas Hercules-szobrot, amely a buzogányával épp a háromfejű hidrának jól „behúzó” hőst ábrázolta), vagy elsétálni egészen a bástyáig, amelyről csodálatos kilátás nyílik: látszik a Vadas, a focipálya, a hőerőmű hatalmas kéménye, távolabb a radvánci dombok, s ha jó az idő, ellátni az Ung völgyében egészen Nevickéig. Hosszú percekig elnézelődik itt az ember fia, de ha az ember fiának apja-anyja jobban ráért, akkor az udvarból pár lépcsőn felkapaszkodva, és a köpenyes néniknek köszönve, be lehet menni az épületbe, ahol aztán csodálatos dolgokat látni, régi fegyverektől kitömött állatokig; ezek közül legszebb a bagoly-gyűjtemény, amelyről tudni illik, hogy apa gimnáziumi tanára, Hrabár Sanyi bácsi ajándékozta valaha a múzeumnak. Az igazi „várjátékok” persze akkor következtek, amikor már egyedül is eljárhattam otthonról. Pontosabban: a szomszéd Péterkével, akinek, egy évvel fiatalabb lévén nálam, előadhattam bámulatos tudásomat és felfedezéseimet. 36
