Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Tolnai Ottó: Körbics (elbeszélés)
Tolnai Ottó Körbics JL JLörbics, a ludasi nótafa, felakasztotta magát. Morzsolták a gang elé öntött kukoricát. Majd Körbics elment hátra, hugyozni. Még emlékszem, hogyan irdalta az utolsó csövet, hogyan lökdöste le az utolsó kukoricaszemeket. Körbics volt az egyetlen ember Ludason, aki tengerinek mondta a kukoricát. Nem tudom, miért, de a sok (voltunk vagy tízen) kéz közül akkor éppen az ó' kezére kellett pillantanom. Ahogyan lelökte, lepöccintette hüvelykujjának eró's (pataszerű, fekete — egy időben a Magyar kovácsnál inaskodott) körmével az utolsó szemeket, egy pillanatig még tétovázott, hogy a halomra dobja-e a csutkát, vagy magával vigye. Gondoltam, maga sem tudja, mit akar: szarni-e avagy csak hugyozni. Amióta ugyanis elterjedt Eszak-Bácskában, hogy a legnagyobb magyar író (Zilahy) utolsó kívánsága az volt - valójában azért jött haza Amerikából (pedig hát a tengeri viszont éppen Amerikából került át hozzánk, a neve is azt mondja, hogy tengeren, óceánon túli), hogy olyan reteráton szarjon, ahol még madzagon lógó csutkával törlik az emberek a seggüket, ismét divatba jött a reteráton a csutka. De Körbics a halomra dobta a csutkát. Szinte megcélozta a halom legtetejét És elment hátra. És többé nem tért vissza. Őrizte, mesélik, édesanyja nótásfüzetét. Az volt a legnagyobb kincse. Nótázások közben sokszor megesett, hogy hazaszaladt érte. Az édesanyja nótásfüzetéért, amit ó', az édesanyja, még az ómamájától örökölt. Az ómamája rajzolta tele a fedelét, nyálas tintaceruzával, székfűvel (kamillával). Körbics még emlékezett (már ó' volt az egyetlen), amikor a doktor úr bátyja, a Dezső (ők csak úgy mondták, Desiré) bejött az osztályukba (alig fért be az ajtón, olyan magas volt, valami fényes szövetből volt a kabátja, tán még muffja is volt, és rágta a mutatóujján a körmét), és ők felálltak, kórusban köszöntötték, hogy Fajen Isus\ Körbics össze is veszett az emberekkel, amikor azt mondták, hogy a Zilahy a legnagyobb magyar író. Mondják, hogy a bukszájában hordta Kosztolányi Bácsországban megjelent kis írását Ludasról, a Künn a tanyán-t, mindig azzal bizonygatta, hogy Kosztolányi a legnagyobb. Egyszer a Gulyással is összeveszett kártyázás közben (Gulyás egy időben abból élt, hogy kijárt kártyázni a hajdújárási kiskocsmákba, tanyákra), mert a Gulyás viszont azt bizonygatta, hogy se a Zilahy, se a Kosztolányi, hanem: az Ady, meg a Zákány Antal a legnagyobb. Valaki aztán a Róka tanyán, amikor előadást tartott (Ludas a magyar irodalomban) megkérdezte a Tolnait, azt a szakállast, hogy ki a legnagyobb, de ő meg egy 1
