Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Vekerdi László: "A teljesség igénye nélkül" (Szekér Endre: Buda Ferenc)
Mítoszok határán Idézi Szekér Endre a 38. oldalon Vasy Gézát, nem lehet tudni, hogy egyetértőén vagy se: „Buda nem mítoszteremtó' költő, sokkal erősebben tapad a kézzelfogható mindennapi valósághoz.” Nem tudható, mondom, így véli Szekér Endre is, vagy se. Az azonban igencsak valószínű, hogy minden valamirevaló mítosz nagyon erősen tapad a kézzelfogható, mindennapi valósághoz. A természeti és a szociográfiai valósághoz. Éppen így és ezért lehet Buda költészetében - ezt hangsúlyozza is ismételten Szekér - olyan kivételesen nagy szerepe a Természetnek, amilyen tán csak Sinka István verseiben volt és Aprily Lajoséban. Meg Csokonaiéban és Gulyás Páléban, utóbbi egyik kötetének egyenesen ezt a címet adta: Mítoszok határán. És mi, ha nem a mitikus látás hitelesíti az olyan Sinka versek szociográfiáját, mint a Látták lúd képiben szállni vagy az Ag Boris? A Tanyahazám mítoszok határán bolyong, hiszen: „A szó / magában/ mit ér?/ Füst száll, / avas tetők alatt / csöpp ablakok, /csöpp fény, sovány remény. / Nap, / hó, / köd, / eső, / kérlelhetetlen szelek, / sarak, / fertőzött ásott kutak. / Hangrobbanás. / Messzi / fönn / repülő moraja. / Ki hívott, / ki küldött engem oda? / Szülőhaza? / Szülőanya? / Kishúgom, vérrel beszöktetett / kökénybokor, / mi lesz velünk? / Hallgatva, / konokul káromkodva, / Bűnvalló szavakat motyogva / rád gondolok, / testvérem, / akácgyökér: / fogózz, / kapaszkodj magadért, / mindenkiért.” íme a mítosz mindenkori feladata vagy a mindenkori mítosz feladata: kapaszkodni, fogózni, megmaradni a mindenkori Gonosz elleni nagy harcban. És már maga a cím, hogy Holt számból búzaszál nem mitikus? Az Adyra-utaló vers pedig egyenesen felvezeti a Tanya-hazámat négy szikár és titokzatos strófájával. Az elmondhatatlan szavak pedig szabályos Nagy-László mítoszt teremt, ezért is elmondhatatlan, nemcsak azért mert a Párt nem engedte elmondani a költő temetésén. Bizony mítoszteremtő költő Buda, éppen mert annyira közel jár és közel tud hajolni a kézzelfogható természeti és társadalmi valósághoz. Csak a kézzel- foghatóságot nem kell összetéveszteni az érthetőséggel vagy pláne a bizonyítható evidenciával. Látja ezt jól Szekér Endre is; ő ne látná? A Forrásban 1993 novemberében megjelent Ég s föld között című vers bemutatásának nem szentelne különben akkora teret és nem említené az ősköltészet motívumait. „Hiszen a »világfa árnya« a múltat idézi, de a membrán elvezet már az elektromágneses rezgésekig, a máig. S abban eltűnik a múlt és a jelen közötti különbség, hogy akkor is, most is meg kell küzdeni az embernek a rossz szellemekkel, a gonosz indulatokkal, a szörnyű veszélyekkel: „LESZ-E - S MIKOR? LESZ-É A GONOSZNAK VÉGE?” (106. old.) Ez a kérdés feszül napjaink nagy Buda-verseiben, az olyan sorskérdés- versekben mint az Árvaföld (108-109. old.) és a Túlélés (107-108.) És ehhez kapcsolódik vagy erre utal az ötvenhatos versek többsége, melyek harmincegyné- hány éves késéssel jelenhettek meg 1990-ben a Csöndország kötetben. 89
