Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Pomogáts Béla: Modernizált konzervativizmus
Magyarországnak és az egész magyarságnak (a határokon túl is!) igen nagy szüksége van arra, hogy létrejöjjön egy hiteles és erős neo-konzervatív tábor, amely ki tudja szorítani a tőle jobbra álló radikális fanatikusokat és eredményesen tud majd a politikai váltógazdálkodás keretében megküzdeni a tőle balra álló szociál-liberális koalícióval. Máskülönben a magyar konzervativizmust felfalják a radikális jobboldali szervezetek, vagy a konzervatív tábor a parlamenten kívüli erők peremvidékére szorul. Középen és nyitottan Minden felmérés azt igazolja, hogy egy most megrendezendő országgyűlési választás esetén a szavazópolgárok nagy része távol maradna az urnáktól, vagy igen nagy gondban volna afelől, hogy kire is adja szavazatát. A magyar választók tábora ugyanis többször is átrendeződött az 1989-ben bekövetkezett politikai változások után: 1990-ben a jobbközép, 1994-ben a balközép erőket juttatta hatalmi helyzetbe, mára viszont végképp tanácstalanná vált, s legszívesebben talán egy vadonatúj pártot tüntetne ki bizalmával, ha volna ilyen, ha lehetne ilyen. A magyar választók vonzalmainak és döntéseinek alakulásáról sok mindent írtak az elmúlt években a politológusok, akik rendre azt kutatták, hogy miként érvényesülnek nálunk azok a választási szokások, amelyeket általában az európai politikai kultúrákból ismerhetünk, és miként érvényesülnek különösen azok, amelyeket a magyar történelem, mindenekelőtt az 1945 utáni: a demokratikus politikai kultúrát nélkülöző korszak alakított ki. Magam egyszerűbben látom a helyzetet. Úgy vélem, hogy a magyar választók preferenciáit két megfontolás alakította ki: egyfelől meg kívánják torolni azokat a hibákat és mulasztásokat, amelyeket a korábbi kormányzat elkövetett, másfelől a politikai közepén (a jobbvagy balközépen) akarják tartani az ország irányítását. Ez a kettős döntési, mondhatnám társadalomlélektani mechanizmus érvényesült 1990-ben, midőn a Kádár-rendszer képviselőinek és örököseinek eltávolítása magától értetődő követelményeként jelent meg, és a Magyar Demokrata Fórum látszott leginkább „középen” álló pártnak, de ez érvényesült 1994-ben is, midőn a közvélemény igen nagy része súlyos hibákat és mulasztásokat talált a konzervatív kormányzás oldalán ráadásul (éppen az egyensúlyozó politikára törekvő Antall József halála után) az MDF politikájában is érzékelhető jobboldali fordulat történt, annak ellenére, hogy a radikális jobboldal Csurka István kiválásával eltávozott, és a politika középső helyéhez baloldalról az MSzP és az SzDSz közeledett. A magyar választópolgárok kettős preferencia-rendszere minden bizonnyal az 1998-as választásokon is érvényesülni fog. A szociálliberális kormányzat is igen sok hibát és mulasztást követett el két és fél éves hivatali ideje során, és a közvélemény kutatások máris tanúsíthatják, hogy azoknak a választóknak a nagy része, akik 1994-ben a hatalomba segítették őket, mára elpártoltak és új lehetőségeket keresnek. Az ország súlyos gazdasági, szociális és erkölcsi válságát a Horn-kabinet sem tudta eredményesen orvosolni: a társadalombiztosítás, az egészségügy, az iskolapolitika és a kultúra finanszírozása már-már összeomlott, a kormányzat drasztikus költségvetési megszorításokra kényszerült, és ennek következtében nemcsak számottevő társadalmi csoportok süllyedtek a megélhetési küszöb alá, hanem a hazai polgárosodásnak az a folyamata, amelyet a rend50
