Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Pomogáts Béla: Modernizált konzervativizmus
az egykori lakiteleki mozgalom harmadik nagy stratégiai vétsége az, hogy miközben a párt kereszténydemokrata szárnya visszahátrál a két háború közötti korszak konzervatív politikájához, a lakitelekiek közül néhányan, mindenekelőtt Csurka István és néhány barátja, visszahátrált vagy visszatalált a két háború közötti korszak jobboldali radikalizmusához. Magyarul: az Európa- ellenességhez, az antiszemitizmushoz, a totalitárius mítoszokhoz, a kíméletlen és gyűlölködő retorikához. Mindezt híven példázzák azok a sajtóorgánumok, amelyek ma e csoport kezében vannak, mindenekelőtt a Magyar Fórum és a Demokrata, mindkettő a harmincas évek jobboldali sajtójának örökségét újította fel. Az MDF időközben két pártra szakadt, és a Lezsák Sándor által vezetett maradék tömörülés most ismét ingadozik: az „antalli örökség” és a Csurka-féle radikalizmus között. Az előbbi vonzalmakat a Fidesszel kialakuló összefogás, az utóbbit a kisgazdákkal történő megegyezési kísérletek mutatják: az MDF egyszerre próbál jelen lenni a mérsékelt jobbközépen és a radikális jobboldalon, és noha retorikájával azt jelzi, hogy visszatalált a lakiteleki alapítás hagyományaihoz, vagyis a népi írók örökségéhez, valójában még nem döntötte el, hogy ez az örökség inkább Illyés, Németh László és Tamási Áron, avagy inkább a mozgalom jobboldali radikálisainak eszméit és politikai stílusát jelenti. Mindenesetre a tavaly kivált „antallista” csoporttól egyelőre merevebben határolja el magát, mint az 1992 őszén kivált „csurkista” mozgalomtól, holott a jobbközép összefogás stratégiájának inkább megfelelnének Szabó Iván és társai, mint a MIÉP. Pontosabban: a jobbközép összefogás stratégiájának a Fidesszel, a Magyar Demokrata Néppárttal és egy, a kisgazdák ölelő karjai közül végül talán kibontakozó kereszténydemokráciával való összefogás felelne meg. Véleményem szerint a jobboldali radikalizmustól a Magyar Demokrata Fórumnak egyértelműen el kellene határolnia magát. Egyszersmind vissza kellene térnie, talán még visszatérhet ahhoz az átfogó, minden fontos demokratikus és nemzeti értéket és hagyományt integráló szemlélethez és politikai stratégiához, amelyet 1987-es megalakulása idején kívánt képviselni. Vissza kellene térnie Adyhoz, Illyéshez és Bibóhoz: a népi mozgalom, a nemzeti liberalizmus és a magyar demokratikus hagyomány valóságos értékeihez. Máskülönben elveszítheti azt az ai’cát, amelyet a történelemnek 1987-1989-ben felmutatott, és amely akkor egy megújulni akaró nemzet arca volt. És elvegyülhet egy jobboldali szekértáborban, amelynek választási eredményessége különben egyáltalán nem biztos, mint ennek a tábornak egyik identitásvesztésre ítélt segédcsapata. Az MDF-nek még lehet történelmi szerepe, bizonyára nem akkora, mint 1989-1990-ben, de lehet: abban, hogy támogatja a jobbközép összefogást, mint a következő választások egyetlen lehetséges alternatíváját a jelenlegi kormánykoalícióval szemben. Ehhez azonban szorosabban a Fidesz mellé kell állnia, elő kell segítenie a KDNP belső konszolidációját és meg kell békülnie a soraiból kivált politikai csoporttal: Antall József követőivel. Konzervativizmus és korszerűség A magyar konzervatív tábor gondolkodását és stratégiáját mindenképpen korszerűsíteni kellene, mert különben ez a tábor nemcsak a nyugat-európai konzervatív pártok közösségétől távolodik el, hanem elmarad saját lehetőségei mögött is, és mindenképpen alulmarad a pártok versenyében a következő ország47
