Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Veress Miklós: Förgeteges capriccio; Tó- és holdezüst (versek)

kik fönn dörögnek, míg csak beléjük villám nem csap; dekát azért a csollán túlnan Buda határán,

hol riadó znak őzek, s istenek henger gőznek szakadt felhőkön s nőkön: országnyi lepedőkön.

Tó- és holdezüst

Négy szárny vibrál szelekben: a szitakötők násza éppolyan hihetetlen, mint a háló, amely az őszi színeket a habból kihalászva, ezüst pikkelyeket az égig fölemel.

Ez a tánc még a nyári, de már az ég is foszlad.

Zöld szúnyogok hullái a parti köveken mint inka rajzolat szürkévé száradoznak, s betűzni titkukat most már reménytelen,

mert alkonyodik gyorsan. Erdő s hegy - földi felleg: bezár a parti kocsma, s kabóca ciripol...

Vagy csak a csillagok ennek a végtelennek szelekre aggatott üres kottáiból.

A vízesincsen kútnál ott fönn az elhalkult bérc várromjai közt bujkál gyertyátalan a fény; riadt szarvas tutul,