Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Kovács Zita: Udvardi Lázár I. világháborús emlékeiről (Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920)
vállalkozó RMDSZ számára fontos, nemzetközileg felmutatható névjegy), az ilyenszerű kézikönyvek okozta bosszúságokkal. Tekintélyes hiánylista állítható össze a kimaradt fontos személyiségekből - püspökökből, színészekből, zenészekből, írókból, újságírókból stb. —, no meg egy jóval terjedelmesebb azokból, akik (tanárok, orvosok, műszakiak) legalább úgy, ha nem jobban megérdemelték volna, hogy jelen legyenek e gyűjteményben, mint a kérdőíveket visz- szaküldó'„átlag”. De hát ez egy ilyen műfaj. Persze, a nagyobb időráfordítás a megközelíthető' teljességben is segített volna s még inkább a hibák kiküszöbölésében. Pedig Adonyi Nagy Máriáék emberfelettit végeztek (összesítésben, stilizálásban, a címszavak lexikonszerűsítésében). Most ennyire futotta. A második kiadás (pár év múlva?) nem lesz akkora szenzáció, de bizonyára jobb lesz. Várjuk és elvárjuk, hogy legyen — és így legyen. (Nagyvárad-Kolozsvár, 1997) Kántor Lajos Udvardi Lázár I. világháborús emlékeiről Udvardi Lázár: Emlékeim a hadifogságból 1914-1920. „Nehézléptű az idő, de uilágra hozza majd az igazságot...” (Hölderlin) Ha az ember az egykor írt könyvet, feljegyzést, naplót évtizedekkel később lapozni kezdi, úgy bolyong sorai között, akárha a történelem labirintusába térképpel a kezében térne vissza. Láthatatlan urunk, az idő játéka és törvénye ez. Az időé, amely az írásműnek (és valamennyi műnek) forrása, megformálója és ítélője. Az idő, miután végigvezet az úton, művet és művest letöröl a színről, s csak azt hagyja meg belőle, ami nem a folyó időé. Ennél, az immár nyolcvanadik évét betöltő naplónál elkerülhetetlen a kérdés: mi az az időtől független, amit az idő kérlelhetetlen ítélete nem semmisített meg benne, mi az, amiért néhány ember szükségesnek vélte, hogy az olvasók kezébe adja? És válaszként ismét csak a paradox időre támaszkodva, epikusán kell felidéznünk a kivételes kort, amelyben fogant. Mert kivételes kor az I. világháború, amelyben Udvardi Lázár naplója született, amelyről emlékei tanúságot tesznek. Az I. világháborút „megtisztításnak” tekintették, azt kívánták, hogy ez az egész világ rothadt életével romba dőljön. A háborútól a sérelmek és megaláztatások jóvátételét, valamiféle igazságtevést vártak. Mondani sem kell, hogy a több mint négy évig elhúzódó véres, tömegpusztító állóharcok, a földszagú és örökké sírgödörre emlékeztető lövészároklét, a halottak és megnyomorítottak elképesztő tömegei, a hátországok keserves nélkülözései, a hadifogolytáborok megaláztatásai, a frontvonalak ide-oda mozgásai keserű csalódásokat hoztak. A háború több és több új igazságtalanságot, sérelmet hozott. Talán sohasem lesz teljesen világos, hogy hogyan helyezkedik el az I. világháború időszaka a történelem koordináta- rendszerében, és egy európai vagy éppen egyetemes kontextusban. Többnyire szemléleti és politikai akadályai voltak az összkép kialakításának. Az azonban bizonyos, hogy a közmegegyezésen alapuló objektív történelemszemlélet mellett a szubjektív megközelítésnek is létjogosultsága van. Hiszen sokkal könnyebb a helyzet azokban az esetekben, ha valamely korszakról felhalmozott anyag, hiteles kordokumentum betölti az ismeretterjesztés, a közvetítés funkcióját. Szükség van tehát a szubjektív élmények, emlékek rögzítésére, kellenek a szellemet szabadjára engedő memoárok. Udvardi Lázár hadifogságának hat évét átívelő emlékezése, naplója nemcsak szociológiai, vallási, néprajzi, gazdasági és politikai kordokumentum. Több annál. Bár nem tudományos igénnyel született, mégis érzékenységével, lényeglátásával, humorával felszakítja a magyar történelem talányos bugyrait, hátha mondani tud vele valamit a mai olvasónak. 81
