Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Pozsvai Györgyi: Gondolatok Bodor Ádám novellisztikájáról

sofőrje, ami ezúttal annak csak javára válhat, mivel gázolás után cserben hagyta áldozatát.

Az Én, a részvétlátogató szereplő-elbeszélőjét viszont a színek játéka nyűgözi le, amikor az özvegyen maradt perzsa konzullal biliárdoznak egyet:

„Biliárdoztunk és én élveztem, milyen gyönyörűek a zöld ponton guruló piros és fehér golyók, biztos ezek hát az ünnep és a gyász színei, ősi perzsa színek.”

Az olvasó számára ellenben a színek közötti választásnak, az igen-de, vagy a nem-hanem mérlegjátékot figyelve, szellemi (szemantikai) tétje van: a magyarázat meglelése, a rejtélyek megfejtése forog kockán.

„Az egykori matematikus figyelme minden maradékával a malom fekete öblére tapadt a négy hollóval, a vendégmadárral. Talán ő is azt gondolta: »Ruca.« Vagy azt, hogy nem négy, hanem egy. Nem fekete, hanem fehér. De az sem kizárt, hogy csak azt: »Jóságos egek. Egy sirály.« (Vendégmadár)

„Timis Valér csak csóválta a fejét. »Na, jó. Hát ez igazán kész szerencse.« Nem tudott a Hunyad megyei buszról. A Hunyad megyei busz azóta rég elporoszkált, s utasai közül valaki már nem szőke volt, hanem vörös, barna vagy fekete. Esetleg fehér.” (Gazdátlan holmi)

A játék kiemel az aktuális téridő esetlegességeiből, illetve kötelékeiből, s átemel egy másikba, e szertartás közegébe. Intermezzója és kiegészítője a mindennapi életnek, sőt megakasztja azt, a szükségszerűségek kielégítésének folyamatát. Ugyanakkor kívül áll a bölcsesség-balgaság, az igaz-hamis és a jórossz fogalompárokon „(...) benne magában nem foglaltatik erkölcsi funkció, sem erény, sem bűn.”®

Sinistra körzet világában a játék a szabad cselekvés egyetlen lehetséges formája. Az elrendelt, parancsra űzött játék immár nem játék. Ezért tollaslabdáznak oly önfeledten és felszabadultan a hegyivadászok és a dobrini vasutasok:

„Emlékszem, a két- vagy három méteres lengedező szűz fű fölött látszott is az ide meg oda cikázó apró hófehér madár.”

A teljes odaadást követelő játékkal szemben semmiféle földi hatalom nem kelhet versenyre. A játék (aktusa) egyszerre (fel)old és (le)köt. Ellentétes Rendek (szabályok) között egyensúlyoz, átjárást teremtve Sinistra világa és a játéké között, s egymáshoz közelítve egyenruhásokat és falubelieket.

Emellett Sinistra körzet bennfentesei és civiljei szinte helyzetükről megfeledkezve adják át magukat egy az oktrojált Renden kívüli Rendnek, a malmozás játékszabályainak és szenvedélyének. Ha már esélyük sincs arra, hogy távozzanak innen, sokan makacs kitartással, folyton játszanak. Netalán, véletlenül mégis „bejön.”

A „mi” nyelvünk és tudásunk kelepcéjében

A nyelv sem az én diszkurzív körülhatárolásának, sem a megismerésnek nem előmozdítója, hanem akadálya. Mint válaszfal húzódik helybeliek és idegenek, közösség és közösség, ember és ember között. Azon át üzenet sem ide, sem oda, nem jut át még Másfél lóhossz-nyira sem, nem jut át még a repedői

®Huizinga: i.m. 15.

68