Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Podmaniczky Szilárd: A szabadság fogságában

valami, nem pedig véget ér, mert a szabadság könyörtelenül véget ér, helyette azt éreznék a munkahelyükön, hogy végre ismét csinálnak valamit, nem pedig azzal lennének elfoglalva, hogy a szabadságuk idején nem sikerült semmi érdemlegeset csinálni.

De nem is annyira a szabadság ideje alatt kínzó tehetetlenség a leggyöt- róhb, hanem az az időszak, amikor már lejárt a szabadságuk, de még nem dolgoznak. Ezen a szakaszon, a kegyetlen és visszavonhatatlan befejezés szakaszán — amelynek olykor egyhetes felvezető' szakasza is lehet — szeretnének mielőbb túljutni, akár olyan áron is, hogy a rendes munakidő megkezdése előtt már hajnalban bemennek a munkahelyükre, szinte viharzanak, menekülnek a befejezés elől, s furcsa módon ez olyannak hat a már bent tartózkodó munkatársak szemében, mintha frissen és kipihenten, tele életerővel érkeznének vissza a szabadságról, pedig csak a szabadság vége elől menekülnek, hogy ne érezzék egy évre vonatkozó elvesztésének maró és léleknyomorító súlyát.

A szabadság befejezése, a szabadsággal való szakítás oly fájó, hogy még gondolni se tudnak a következő szabadságra, el nem tudják képzelni, hogy a közeljövőben ismét szabadságra menjenek, mert akkor minden szabadságuk odalesz, s valóban, legalább egy évnek kell eltelnie, hogy felgyógyuljanak a szabadság elvesztéséből, s egy év múlva annak reményében menjenek szabadságra, hogy talán az idén másképp fog elsülni a szabadság, tanulva a tapasztalatokból, ám kissé félve újra elhatározzák, mert már megkívánták, hogy szabadságérzésüket belesűrítsék néhány hétbe, ami nem is olyan hosz- szú, de most már hagyjuk, hiszen ettől se leszek szabadabb.

Erdélyi angyal

60