Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - VIII. rész)

— Pedig élesek a fűrészeink. És nem rozsdásak. Még senki sem kapott vérmérgezést.

— A magyarok mégsem szeretik, ha derékban kettéfűrészelik őket. Nagyon hangosan ordítanak.

— Betömhetjük a száját valamivel.

— Ügyesen játszott a citerán. Még merev karral is.

— Viszont nem volt hajlandó velünk énekelni. A németekkel biztosan együtt énekelt. Én a fűrészelés előtt még Jelkának is átadnám. Jelka szívesen elbabrálna a bajuszával.

— Nagyon dús bajusza van. Sokáig tartana kitépdesni.

— Megsürgethetnénk.

— Jelka lassan dolgozik. És miránk még rengeteg munka vár.

Osszeszorítottam a fogaimat és igyekeztem tiszta szemekkel visszanézni

rájuk. Talán sikerült, mert abbahagyták a kedélyeskedést. Petrovics Mladen intett a négyujjas jobb kezével.

— Borotválkozz meg, és öltözz át. Én addig körbejárom a házat.

Kiment az udvarra, én átmentem a konyhába, Barbulov Zorán velem

jött. Rézi már befűtott a kemencébe, a heverőn ült, a tűz ropogását hallgata.

— Borotválj meg - mondtam neki, majd lehalkítottam a hangomat. - Nehogy megremegjen a kezed. Ha megvágod az arcomat, elválok tőled.

Nem akartam zsilettel borotválkozni, mert féltem, hogy esetleg megremeg az ügyetlen bal kezem, és nem akartam, hogy lássák. Rézi kezei nem remegtek, elővette a borotvaszappant, a pamacsot, beszappanozott és nagyon vigyázva simára borotválta, majd megmosta az arcomat. Aztán rám adta a hófehér inget és a sötétbarna ünneplő ruhámat. Mire átöltöztem, Petrovics Mladen visszajött az udvarról.

— Egy lovat és egy nyerget találtam a fészerben - mondta. — Az ólban két éhes disznó röfög és gyöngyösök szaladgálnak az udvarban.

— Remek - mondta Barbulov Zorán. — Lóháton fogok bemenni a községháza udvarára. A disznókért majd szekeret küldünk. A gyöngyösök maradhatnak. Csúnyán rikácsolnak, kicsi és csúnya a fejük, a húsuk rágós, legfeljebb levesbe jó, ha sokáig főnek. De kinek van ma ideje levest főzni?

— A ló nem az enyém - mondtam. — Elaggott, girhes jószág. Nem sok hasznát vennétek.

— Hideg napok jönnek - mondta Barbulov Zorán. — Szegény állat tüdő- gyulladást kapna abban a huzatos fészerben. Én majd meleg istállóba viszem, hogy szép öregkora legyen.

Megvártuk, amíg Barbulov Zorán felnyergeli az öreg almásderest, aztán elindultunk. Barbulov Zorán az utca közepén lovagolt, Rézi belémkarolt, a járdán mentünk, Petrovics Mladen a hátunk mögött lépkedett, tányéros géppisztollyal. Flórián Mihály háza előtt megálltam.

— Innen fordulj vissza és menjél szépen haza — mondtam Rézinek. - Időnként ugorj be a Tökös házába. Az ablakok elkoszolódtak, légyszarosak, le kellene mosni az üvegeket. Jó lenne, ha rendes emberek költöznének ide, akik kimeszelnék a falakat is, és télen eltakarítanák a havat a járdáról.

— Hazamegyek — mondta Rézi.

Levette a szemüvegét, megtörölte, visszatette az orrára, a szemei tiszták voltak a kis kerek üvegek mögött.

54